2010. szeptember 18., szombat

Narancsos töklekvár






















Hozzávalók:
1 kg tök (hokkaido) - tisztán mérve
3 nagyobb narancs
1 citrom kifacsart leve
50 dkg zselésítőcukor (nálam Dr. Oetker-es volt)
egy kis darab megtisztított, lereszelt gyömbér (nekem most nem volt).

Először a jól megmosott narancsokat meghámoztam, a gerezdekről a hártyát is lebontottam (másképp keserű lesz a lekvár), majd a húsát felkockáztam.
A narancsok héját (én csak kb felét, vagyis kb 1,5 narancsnak a héját tettem bele) éles késsel megtisztítottam teljesen a fehér részektől, felvágtam és fél dl vízben 1,5 evőkanál kristálycukorral megfőztem.
A tököt kockákra vágtam, 2 dl vízzel és a citromlével feltettem főzni (...ha van, a gyömbért is beletesszük). 15 perc elteltével hozzáadtam a 3 narancs felkockázott húsát  és tovább főztem, amíg a tök megpuhul.
Szétmixeltem a megfőtt narancshéjakkal (szirupostól) együtt. Nagyobb edénybe tettem, hozzáadtam a zselísítőcukrot, majd forrástól számítva kb 10 percig főztem. Forrón üvegekbe töltöttem, lezártam, és 5 percre tetejükre állítottam az üvegeket, majd visszafordítottam. Nekem ebből a mennyiségből  6 db (kb! 2 dl-es) üveggel lett.

Megj.: Ma főztem megint, de már 1,5 adagot, és most tettem bele őrölt gyömbért is (friss hiányában) - 1,5 adaghoz kb 1 mokkáskanálnyit. És mivel most kisebbek voltak a citromok, kettőnek a levét tettem bele. Narancsok is kisebb méretűek voltak, így abból 6 db-ot tettem a 1,5 adaghoz, a héját most is csak 1-2 narancsnak főztem meg.




















2010. szeptember 16., csütörtök

Pizza

1.Kolbászos                                      2.Sonkás

















Hozzávalók: (2 nagyobb pizzához)
-- A tésztához:
45-50 dkg kenyérliszt
1 dkg élesztő
2 ek olaj
3,5 dl langyos víz
só, oregánó.

-- A pizzaszószhoz:
egy kis konzerv sűrített paradicsom
4 gerezd zúzott fokhagyma
olaj (kb 0,5 dl)
ízlés szerint oregánó
= ezeket összekeverni.

Hagyományos módon kelt tésztát készítünk. Ha megkelt, kétfelé osztjuk, kinyújtjuk, sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, megkenjük a szósszal.
Mi általában ananászos-sonkásat és kolbászos-kékpenészes sajtosat (csípős paprikával) készítünk.
Az ananászos-sonkáshoz a szósszal megkent tésztára rárakjuk a sonkát, ananászkockákat és megszórjuk reszelt sajttal.
A kolbászosnál  a szósszal megkent tésztára rárakjuk a kolbászkarikákat, csípös paprikát, 7-8 dkg reszelt penészessajtot megkeverve 10-15 dkg reszelt trappistasajttal.
Előmelegített jó forró sütőben (maximum hőfokon) megsütjük.

2010. szeptember 12., vasárnap

Linzergolyók
















Hozzávalók: (kb 40 db-hoz)
12 dkg porcukor
38 dkg finomliszt
25 dkg margarín
1 csomag vaníliáscukor
1 citrom reszelt héja.

Sütésálló lekvár.
A hempergetéshez vagdalt dió.

A tészta hozzávalóit összegyúrom. Kétfelé osztom és mindkét részből vastagabb hengert formázok (kb 5 cm átmérőjűt), külön-külön folpack fóliába csomagolom és hűtőbe teszem legalább 1 órára (de jobb egy éjszakára).
Azután a hengereket felszeletelem (egy hengerből kb 18-20 szeletet):







A szeletekből golyókat formázok:









Minden golyóból egy kisebb darabot lecsípek, a nagyobbik részbe fakanál nyelével lyukat csinálok, sütésálló lekvárral megtöltöm, a lecsípett darabot kissé ellapítom, befedem vele a lekvárt és újra szép golyóvá gyúrom, meghempergetem vagdalt dióban:








Sütőpapíros tepsibe rakom:










 Előmelegített sütő ben (190 fokon) kb 15-17 perc alatt megsütöm:

2010. szeptember 11., szombat

Torta

Ez a torta most csak azért készült, hogy elhasználjam a maradék pillecukros bevonómat meg a felmaradt virágokat.
Mandulás piskótalap tejszínes csokikrémmel és banánkarikákkal töltve.


















És még egy ötlet, hogyan lehet a tortapapírt tisztán tartani a torta készítésénél (bár sokaknak gondolom nem új, de lehet valakinek azért jól jön):

-szélesebb csíkokra vágott fóliát ( én egy nagyobb zacskót vágok 3 szalagra, mert könnyebb utána kihúzni a torta alól, mint a folpack fóliát - az nagyon tapad) ráhelyezem a tortapapírra mintegy háromszöget formázva, hogy mindenütt fedve legyen a papír és ráteszem a tortalapot
-megtöltöm és kívülről is bekenem a tortát, majd hűtőbe teszem, és mielőtt bebrítom, egyenként kihúzom a fóliacsíkokat
 

2010. szeptember 4., szombat

Lekváros kifli

Mostanában gyakran nézelődtem lengyel gasztroblogokon, és majdnem mindegyiken  feltűnt ez a recept, persze mindenhol csak dícsérték, gondoltam, ez nem lehet véletlen. Nekem először soknak tűnt a 96 db !!! kifli (ennyi van 1 adagból, felezni akartam a mennyiségeket, de nagyon jól tettem, hogy maradtam az egész adagnál .... . Nagyon finom! Mindenkinek csak ajánlani tudom.



















Hozzávalók:
1 dl langyos tej
50 g élesztő ( -t ír a recept, én 42 g-ot tettem, mert nálunk ennyi az 1 kocka, szerintem elég volt)
5 ek porcukor
30 dkg rétesliszt (ha túl lágy  a tészta, lehet  még  hozzátenni 5 dkg lisztet)
15 dkg vaj (én  margarínt tettem)
3 tojás sárgája
lekvár.

A sütés utáni kenéshez tojásfehérje + kristálycukor a szóráshoz.

A tejbe tettem 1 evőkanállal a porcukorból és az élesztőt, majd hagytam felfutni. Addig a lisztet a maradék porcukorral és a margarínnal elmorzsoltam, hozzáadtam a tojássárgákat és a felfuttatott élesztőt. Én még hozzágyúrtam a + 5 dkg lisztet is, és átraktam a kenyérsütőgépbe, az dolgozta ki a tésztát. Keleszteni már nem hagytam benne, hanem egy nagyobb edénybe hideg vizet engedtem és a vízbe tettem a tésztát. Kb 20-25 perc után feljön a víz tetejére, akkor lisztezett felületre kitesszük, 8 részre osztjuk. Mindegyiket kinyújtjuk 2-3 mm vasrtagságúra, 12 cikkre vágjuk a köröket, a szélesebb felükre lekvárt  teszünk (én sütésálló lekvárt tettem), feltekerjük (megj.: ajánlom a kiflik végeit sütés előtt "összecsípni", mert nekem az első tepsinél kifolyt még a sütésálló lekvár is, azután a többinél már összecsíptem a csücsköket, így már nem folyt ki !), papírral bélelt tepsire rakjuk, és előmelegített sütőben 180 fokon kb 15 perc alatt szép aranysárgára sütjük. Még forrón megkenjük villával kissé elkevert tojásfehérjével és megszórjuk kristálycukorral.

2010. szeptember 1., szerda

Krumplis perecek




















Nagyon megtetszettek itt ezek a perecek, ma én is elkészítettem. A krumplitól finom puha lett. Én most szezámmaggal, mákkal és durva szemű sóval szórtam meg, de tuti nyerő a szezámos (nagyon szezámos!!!) lett mindenkinél.

Hozzávalók:
18 dkg főtt krumpli (kihűtve, finomra reszelve)
20 dkg rétesliszt
kevés sütőpor (én 1 mokkáskanálnyit tettem)
10 dkg vaj (margarín)
1 kk só + 1 kk fűszerkeverék (én sültkrumpli keveréket tettem).

A kenéshez tojás
A szóráshoz szezámmag.

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, kis darabokat tépünk belőle, vékony rudacskákat sodrunk, majd perecekké formázzuk. Papírral bélelt tepsibe rakjuk (nekem 22 db lett). Felvert tojással megkenjük, bőven megszórjuk magokkal és előmelegített sütőben (én 190 fokon) megsütjük (kb 20-25 perc alatt).