2016. április 17., vasárnap

Sertésszűz meggyszósszal




















Hozzávalók:
kb. 1 kg sertészűz (nálam 2 darab volt)
durvára tőrt négyszínű bors


A meggyszószhoz:
kb.35 dkg meggy (maradék volt még a fagyasztómban, kimagoztam, tisztán mérve volt 35 dkg)
3-4 evőkanál barnacukor (ízlés szerint
1 db csillagánizs
ízlés szerint  kevés csili (én egy fél kisebb szárítottat morzsoltam bele)
1 teáskanál kukoricakeményítő
kis darabka teavaj

Elkészítettem a szószt: A meggyet a cukorral, csillagánizzsal és a csilivel lassú tűzon főztem, míg kicsit elfőtte a levét, majd a kukoricakemínyítőt vízben elkeverve hozzáadtam és besűrűsítettem. Ha kell, pici vízzel korrigáltam a sűrűségét. A végén beledobtam kis darabka vajat,hagytam elolvadni benne.
A megmosott, szárazra törölt sertésszüzet kb. 2 ujjnyi szeletekre vágtam, tenyeremmel kicsit ellapítottam, megszórtam mindkét oldalukon a durvára tört színes borssal. Egymásra rakva hagytam kicsit állni.
Közben megfőztem a rizst, és fagyasztott krumplikrokettet tettem be sütni.
Egy teflonserpenyőben kevés olajat hevítettem. A húsokat megsóztam, és pár perc alatt mindkét oldalukon megsütöttem.

2016. április 11., hétfő

Diós-kávés szelet


















A recept innen. Annyit változtattam, hogy kicsivel több krémet csináltam.

Ahogy én csináltam: 21 x 33 cm-es tepsiben

--- Hozzávalók:
A tésztához:
4 tojás
150 g kristálycukor
80 g rétesliszt
8 g sütőpor
50 g darált dió
kb. 1 teáskanál őrölt kávé

A krémhez:
3,75 dl tej
63 g rétesliszt
1 nagyobb tojás sárgája
250 g teavaj (szobahőmérsékletű)
180 - 200 g porcukor
1,5 teáskanál őrölt kávé.

+ díszítéshez kb. 5 dkg darált dió
csokikávészemek.

Először az őrölt kávét leforráztam egy kis csészében, hagytam kihűlni.
A tojások sárgáit a cukor nagyobb részével (-keveset félretettem a hab felveréséhez-) jó habosra kevertem, majd hozzáadtam a kávéból 3 evőkanállal (felkeverve, zaccal együtt). Hozzáadtam a sütőporral és a darált dióval elkevert lisztet, majd óvatosan beleforgattam a fehérjékből felvert habot (amit a félretett kristálycukorral vertem fel). Sütőpapírral bélelt tepsibe simítottam, majd 180 fokos előmelegített sütőben megsütöttem (kb. 25 perc - tűpróba). Hagytam kihűlni, majd két lapra vágtam.
A krémhez a tej nagyobb részét melegedni tettem. A többiben elkevertem a lisztet, a tojássárgáját és az őrölt kávét. Mikor a tej felmelegedett, hozzáöntöttem a lisztes-tojássárgás-kávés tejet,és sűrűre főztem. Néha megkeverve hagytam teljesen kihűlni. A vajat a porcukorral habosra kevertem, majd hozzákevertem a kihűlt pépet is. Kb. 8-10 dkg-ot a krémből félretettem a a díszítéshez. A maradék krém nagyobbik részét a két lap közé kentem,a kisebbik részét pedig a süti tetejére simítottam, megszórtam darált dióval. 5x5 cm-es négyzetekre bejegyeztem a tetejét (szeletelni csak hidegen szeleteltem fel). A közepüket picit ujjammal megnyomtam, épp csak hogy a darált dió beletapadjon a krémbe, mert másképp a pici csillagocskák, amit a félretett krémből nyomtam rá, nem tapadt oda, és csokikávészemekkel díszítettem. Hűtőben hagytam állni. Utána szeleteltem fel.









Guacamole























Hozzávalók:
2 db érett avokádó
fél lime leve
1 gerezd zúzott fokhagyma
fél lila hagyma apróra vágva
kb. 1 mokkáskanál só (ízlés szerint)
őrölt bors
8 darab koktélparadicsom apró kockákra vágva
vágott petrezselyemzöld
1 szárított csilipaprika (ízlés szerint)

Az avokádót kettévágtam, magját eltávolítottam, majd evőkanállal kiszedtem a belsejét és villával összenyomtam.
A hagymát és a paradicsomokat apróra kockákra vágtam, hozzákevertem az avokádóhoz, sóztam, borsoztam,belekevertem a lime levét, zúzott fokhagymát, vágott petrezselyemzöldet,apróra vágott csilipaprikát.
Pirított toastkenyérrel tálaltam.


2016. április 9., szombat

Csokis Pavlova torta





















A recept alapját innen vettem. Kicsit változtattam rajta.

Ahogy én készítettem:

---- Hozzávalók:
5 tojás fehérje
csipetnyi só
30 dkg kristálycukor
1 mokkáskanál vaníliaroma
2 teáskanál ecet (vagy citromlé)
2 teáskanál kukoricakeményítő
5 dkg étcsoki (én késsel apróra vagdalom)
kevés keserű kakaópor

Krém:
25 dkg mascarpone
2,5 dl tejszín (33%-os)
3 teáskanál porcukor (vagyízlés szerint)
1 csomag vaníliáscukor

ízlés szerinti gyümölcsök (nálam 2 db kivi, eper, málna, áfonya)

Egy tepsi hátára sütőpapírt tettem, rárajzoltam egy tányér segítségével kb. 25 cm-es kört. A sütőt bekapcsoltam 130 fokra.
A fehérjéket egy kis csipetnyi sóval elkezdtem verni, majd lassan adagolva belevertem a kristálycukrot és a vaníliaaromát. Végén hozzákevertem a kukoricakeményítőt, ectet, reszelt csokit. A masszát az előkészített körre pakoltam, közepéről kissé a szélek felé húzva, hogy kis mélyedés maradjon a krémnek. Egy kis szűrő segítségével kakaóport szitáltam a habra, majd fogpiszkálóval kissé megcifráztam, kis csúcsokat húzva a masszából.  Betettem a sütőbe, légkeverésen kb.60-70 percig szárítottam, majd kikapcsolva a sütőt és a sütőajtót kinyitva hagytam még száradni. Utána kivettem, hagytam teljesen kihűlni. Ekkor egy vékony, hosszú pengéjű kést végighúztam a habcsókos lap és papír között, hogy leválasszam a papírról, szépen lejött. A papírral együtt  átemeltem egy tálcára, majd a papírt kihúztam alóla.
A tálalás előtt a krémhez a tejszínt felvertem 1 teáskanál porcukorral. A mascarponet 2 teáskanál porcukorral és a vaníliáscukorral kikevertem, majd óvatosan összeforgattam a felvert tejszínhabbal. Kanállal elosztottam a habcsókos lap közepén. Megmosott, jól lecsepegtetett gyömölcsökkel kiraktam (az epret és a kivit felszeletelve).