2018. január 18., csütörtök

Sajtos csirkemell






















Hozzávalók:
60 dkg csirkemellfilé
3 tojás
3 evőkanál burgonyakeményítő
3 evőkanál majonéz
20 dkg kemény sajt (az eredeti receptben eidam szerepelt, nekem gouda volt itthon)

frissen őrölt bors
provence fűszerkeverék (vagy ízlés szerint más fűszer)

A megmosott, papírtörlővel leitatott húst kis kockákra vágtam (kb. 1 cm-es).
Egy tálba ütöttem a tojásokat, hozzáadtam a burgonyakeményítőt, majonézt és jól összekevertem. Enyhén megsóztam (vigyázni kell a sózással, mert a sajt is sós), borsoztam, és 2-3 csipetnyi provence fűszerkeverékkel ízesítettem. Hozzákevertem a nagyobb lyukú reszelőn lereszelt sajtot, végül pedig a felkockázott csirkemellet is. Folpack fóliával letakartam és hűtőbe téve hagytam pácolódni (legalább pár órát).
Azután felhevített olajba a masszából nedves kézzel kicsit "ellapogatott szeleteket" tettem,és lassan mindkét oldalukon szép aranysárgára sütöttem. (Nekem 8 db lett belőle.)
Burgonyapürével és salátával tálaltam.
A recept innen, kicsit a mennyiségeken változtattam.




2018. január 15., hétfő

Sült kacsacomb




















A kacsacombokat megmostam, a bőrét (csak a bőrét, a húst nem!!!) jó éles késsel bevagdaltam. Sóval  frissen őrölt borrsal fűszereztem minden oldalukról. Tepsire raktam, kb. fél deci vizet öntöttem alájuk, és alufóliával lefedve betettem a 200 fokra előmelegített sütőbe. Kb. 1,5 órát sütöttem letakarva, közben 2x meglocsoltam a saját levével. Azután a kisült zsír javát kiszedtem egy lábasba (valamennyi maradjon a hús alatt is) és tovább sütöttem de már alufólia nélkül, amíg szép pirosra nem sülnek, közben néha meglocsoltam a levével.
Volt aki knédlivel és párolt lilakáposztával kérte, volt aki hercegnőburgonyával (most fagyasztott volt, amit csak meg kellett sütni - Lidl) és áfonyamártással.
- Párolt lilakáposzta: fél fej lilakáposztát szálasra vágtam. Kevés olajon 1 evőkanál kristálycukrot karamellizáltam, hozzáadtam egy kockákra vágott lilahagymát, kevergetve kicsit pároltam, majd hozzáforgattam a káposztát is, tovább pirítottam, azután megsóztam, pár evőkanál ectet adtam hozzá, 2 narancs kifacsart levét, vizet öntöttem alája és lefedve pároltam, közben néha megkevertem és megkóstoltam, ha kell, utánaízesítettem (só, cukor, ecet...). Addig pároltam,míg a káposzta puha nem lett.
- Áfonyamártás: kb. 3-4 evőkanál vörösáfonyalekvárt (bolti) egy lábaskába tettem, nagyon kevés narancshéjat reszeltem bele és 1 narancsnak a kifacsart levét adtam még hozzá és kevés vizet. Pici sóval, örölt borssal, reszelt gyömbérrel, csilivel, csipetnyi garam masalával  ízesítettem, összeforraltam. Végül kevés vízben elkevert burgonyakeményítővel kicsit besűrűsítettem (nemkell túl sűrűre).


Tejfölös gombás sertéslapocka























Hozzávalók:
1 kg sertéslapocka
2 közepes hagyma
15-20 dkg champignon gomba
2 dl tejföl (v.tejszín) - nekem 20 %-os tejföl volt
2-3 csapott evőkanál simaliszt
1 evőkanál paradicsomsűrítmény
őrölt pirospaprika
frissen őrölt bors
pici fokhagymapor
olaj vagy sertészsír

A megmosott sertéslapockát felkockáztam.
A hagymát apró kockákra vágtam. Egy lábasban felmelegítettem a sertészsírt, rádobtam a hagymát és néha megkeverve üvegesre pároltam. Ekkor őrölt pirospaprikát szórtam rá, gyorsan elkevertem és hozzáadtam a húst, kevergetve megpirítottam. Hozzáadtam a paradicsomsűrítményt, sóztam, borsoztam. pici fokhagymaporral ízesítettem még, majd kevés vizet öntöttem alá és lefedve kis lángon pároltam. Kb. 40-45 perc után hozzáadtam a szeletekre vágott gombát, és tovább pároltam.
Közben a tejfölben pici víz hozzáadásával elkevertem a lisztet, majd mikor már minden puha volt, besűrűsítettem a lisztes keverékkel. Ha kell utánaízesítettem még.
Mi nokedlivel szeretjük a legjobban.




2018. január 13., szombat

Mákos zsemlék























Hozzávalók:
---   Az öregtésztához (amit előző este kell elkészíteni):
150 g víz
2 g friss élesztő
150 g simaliszt
- ezeket kézzel összegyúrtam, folpack fóliával letakarva hagytam a konyhapulton állni másnapig.

--- Továbbá:
150 g víz
az összes öregtészta
2 g élesztő
30 g olaj
350 g simaliszt
2 teáskanál só
20 g búzakorpa
20 g mák (nem darált)

Az öregtásztából és a tobbi hozzávalóból géppel bedagasztottam a tésztát. Átpakoltam a kelesztőtálba, hagytam kelni kb. 1-1,5 órát (közben párszor átgyúrtam).
Mikor megkelt, 8 egyenlő részre osztottam és gombóccá formáztam, letakartam egy konyharuhával és 10 percet pihentettem. Utána kb. 38 cm-es rudakká sodortam, és "csomót" kötöttem belőlük. Sütőpapíros tepsire raktam őket. Letakarva hagytam ujra kelni kb 45-50 percet. Közben a sütőt előmelegítettem 210  fokra. Amikor megkeltek a zsemlék, lespricceltem  vízzel és betettem a sütőbe (a sütő aljába egy lábaskába forró vizet tettem ekkor). Kb 15 perc után a lábast kivettem,és tovább sütöttem, amíg szép aranyszínűek nem lettek a zsemlék.
(A recept innen, csak én másképp formáztam őket.)