2018. szeptember 30., vasárnap

Fehércsokis panna cotta



















Hozzávalók: (6 pohárhoz)
5 dl tejszín
1 dl zsíros tej
10 dkg fehércsoki
1,5 teáskanál vaníliapaszta
3 lap zselatin

Eperzselé:
25 dkg eper (nálam fagyasztott)
ízlés szerint kristálycukor
2-3 evőkanál víz
pár csepp citromlé (vagy csipetnyi citromsav)
1,5 lap zselatin

A zselatint beáztatom hideg vízbe.
A tejszínt a tejjel, cukorral, vaníliapasztával felmelegítem (nem kell forralni). Beleteszem az apróra tördelt fehércsokit, kevergetve hagyom elolvadni. Belekeverem a kinyomkodott zselatint és kevergetve feloldom benne. Elosztom a poharakban, hagyom kihűlni és hűtőben megdermedni.

Az eperzseléhez a zselatint hideg vízbe áztattam. Az epret cukorral és pár evőkanál vízzel, csipet citromsavval  felfőztem, azután kruplinyomóval kicsit összenyomkodtam. Levettem a tűzről és belekevertem a kinyomkodott zselatint. Néha megkeverve kicsit hagyom hűlni, majd a már a poharakban megdermedt krémen egyenletesen elosztom. Hagyom ezt a réteget is megdermedni.

Kókusztejes panna cotta






















Hozzávalók: (6 pohárhoz)
400 ml kókusztej
250 ml tejszí (33%-os)
6 dkg kristálycukor
1,5 teáskanál vaníliapaszta
3 lap zselatin

A málnazseléhez:

25 dkg málna (most nálam fagyasztott)
3-4 evőkanál kristálycukor (ízlés szerint)
4-5 evőkanál víz
1,5 lap zselatin

A zselatint hideg vízbe áztattam. Közben a kókusztejet és a tejszínt melegedni tettem egy lábaskában.  Hozzáadtam a cukrot és a vaníliapasztát is.   Mikor már jó meleg,levettem a tűzről, hozzákevertem a kinyomkodott zselatint. Elosztottam  a poharakban, hagytam hűlni.  Azután a poharakat lefedtem folpack fóliával és hűtőbe raktam. Mikor megdermedt, elkészítettem amálnazselét és óvatosan elosztom a poharakban.  Újra hagyom ezt is dermedni. Pirított kókuszreszelékkel díszítettem.

Málnazselé:
A málnát egy lábaskában pár evőkanál vízzel és a cukorral összefőzöm, azután átpaszírozom. Hozzáadom a kinyomkodott zselatint, hagyom a meleg málnapépben kevergetve feloldódni. 


2018. szeptember 29., szombat

Laskonka




















Hozzávalók:
3 tojás fehérje
11 dkg kristálycukor
cukorszirup: 11 dkg kristálycukorból és 60 ml vízből
6 dkg porcukor
13 dkg darált, pörkölt törökmogyoró (előtte megpirítottam sütőben, a héját "ledörzsöltem")

Krém:
15 dkg vaj
10 dkg porcukor
0,5 dl erős feketekávé (1 teáskanál őrölt kávét leforráztam a vízzel, hagytam kihűlni)
0,4 dl tej
1,5 dkg simaliszt

A sütőt bekapcsoltam 130 fokra. A tepsit kibéleltem sütőpapírral.

A cukorsziruphoz a kristálycukrot felöntöttem a vízzel, keverés nélkül hagytam főni, míg eléri a 110 fokot (akinek nincs hőmérő: kb. 10 percig tart, amíg eléri a szirup ezt a fokot). Közben a tojások fehérjét robotgépben elkezdtem közepes fokozaton verni, a másik 11 dkg kristálycukrot lassan adagolva hozzávertem. Amikorra szirup elérte a kellő hőfokot, még forrón a habhoz csorgattam,közben tovább verve, még kb. 10-15 percet, amíg a massza kissé le nem hűl.
Azután egy gumispatulával óvatosan beleforgattam a porcukorral elkevert darált pörkölt törökmogyorót.
A laskonka-formát a sütőpapírra helyeztem (a sütőpapírt a sarkakon egy kevés habbal "odaragasztottam" a tepsihez, hogy ne mozduljon majd el). Egy teáskanállal adagoltam a masszát a formába, a kanál hátuljával kissé elsimítottam, majd egy műanyag spatulával elhúztam a felesleges masszát a formáról (amit visszatettem a tálba a többihez). Nagyon óvatosan leemeltem a formát, lemostam, szárazra töröltem, majd újra folytattam a műveletet (ha nagyobb a tepsi, akkor kétszer is elfér rajta a forma, az én tepsijeim kisebbek, így csak egyszer fér el rajta).
Az így előkészített tepsit betettem az előmelegített sütőbe (egyszerre csak 1 tepsit) és 15 percig sütöttem, azután a hőfokot visszavettem 90 fokra, a sütő ajtaját egy fakanállal résnyire kitámasztottam,majd tovább sütöttem-szárítottam még kb. 25-30 percig (megpróbálok megemelni  egy laskonkát és amikor már fel tudom emelni a papírról, akkor általában már kellően meg is száradtak). Atepsit kiveszem, újra visszakapcsolom 130 fokraa sütőt a következő tepsi előtt.
A sütőből kivéve én rögtön óvatosan mindegyiket megemeltem és a tepsin hagytam teljesen kihűlni. (Én egyik nap megsütöttem a laskonkákat, egy zárható dobozba raktam, majd másnap készítettem el a krémet és töltöttem meg őket.)

Krém:
A kávét leforráztam, hagytam kihűlni. A vajat kivettem a hűtőből és szobahőmérsékleten hagytam puhulni.
A porcukorból 3-4 evőkanálnyit egy vastag aljú lábaskában karamellizáltam, felöntöttem a kávéval (én a zaccot is benne hagytam) és hagytam feloldódni a karamellt. Közben a tejben elkevertem a lisztet, gyors kevergetés mellett beleöntöttem a karamelles kávéba és sűrűre főztem. Egy kis üvegtálkába kiszedtem, folpack fólát helyeztem rá, úgy, hogy a krém közvetlen tetejére simítottam a fólát, így nem jut levegő hozzá és nem bőrösödik meg a teteje. Hagytam teljesen kihűlni. Ez a főzött massza nem sok, de ennél a krémnél fontos, hogy inkább jó vajas legyen, mert különben nagyon magába szívja a habcsók a krémet.
Azután a puha vajat a maradék porcukorral habosra kevertem, végül a kihűlt kávés masszát is belekevertem.
Egy kisebb csillagcsővel elátott nyomózsákba raktam a krémet, és két-két laskonkát ezzel a krémmel ragasztok össze. Hűtőbe teszem, hogy a krém megdermedjen és az ízek összeérjenek.
Megj.: laskonka-forma híján nyomózsákkal is lehet a habcsókos masszát a tepsire nyomni. Nálunk háztartási boltokban és online shopokban is kaphatók laskonka formák, többféle méretben is.















2018. szeptember 25., kedd

Alacsony hőfokon sült sertéstarja


















Hozzávalók:
kb. 1,2 kg  sertéstarja
10 dkg húsos szalonna
2 közepes hagyma
pár ágacska rozmaring

őrölt kömény

A sütőt bekapcsoltam 120 fokra.
A megmosott, papírtörlővel leitatott húst vastag (kb. 2 cm-es) szeletekre vágtam. Mindkét oldalukat megsóztam és egy tepsibe raktam. Megszórtam őrölt köménymaggal. A szalonnát kisebb darabkákra  vágtam és a tepsibe szórtam, majd  kicsi ágacska rozmaringot tettem a hússzeletekre. A cikkekre vágott hagymát is rászórtam. Alufóliával lefedtem a tepsit, és betettem az előmelegített 120 fokos sütőbe, ahol kb. 2,5 órát sütöttem. Azután a sütőt 200 fokra kapcsoltam, az alufóliát levettem a tepsiről és úgy sütöttem tovább, amíg szép pirosra sült (kb. 30 perc).






2018. szeptember 20., csütörtök

Panna cotta






















Hozzávalók: (6 pohárhoz)

5 dl tejszín
1 dl zsíros tej
7 dkg kristálycukor
4 kardamomhüvely magjai
1,5 teáskanál vaníliapaszta - Dr.Oetker (vagy 1 rúd vanília kikapart magja)
3 lap zselatin

25dk málna (most nálam fagyasztott)
3-4 evőkanál kristálycukor (ízlés szerint)
4-5 evőkanál víz
1,5 lap zselatin

+ díszítéshez pirított kókuszreszelék
málna
mentalevél

A 3 lap zselatint hideg vízbe beáztatom.
A tejszínt és a tejet lábasba öntöm. Hozzáadom a cukrot, vaníliapasztát, a kardamomhüvelyből kikapart magocskákat, majd melegedni teszem. Amikor elkezd forrni, leveszem a tüzről és átszüröm.
Beleteszem a kicsavart zselatinlapokat, ésaddig keverem amít teljesen feloldódik. Elosztom a folyadékot a poharakban, hagyom hűlni, majd éjszakára beteszem a hűtőbe dermedni.

Másnap 1,5 lap zselatint hideg vízbe beáztatom.
A málnát egy lábaskában pár evőkanál vízzel és a cukorral összefőzöm, azután átpaszírozom. Hozzáadom a kinyomkodott zselatint, hagyom a meleg málnapépben kevergetve feloldódni. Óvatosan a megdermedt tejszínre öntök a málnapépből, majd a hűtőbe visszarakva hagyom ezt is megdermedni.

Tálaláskor pirított kókuszreszelékkel (száraz serpenyőben), málnaszemekkel és mentalevéllel díszítettem.