2021. november 22., hétfő

Zöldbab édes-savanyú köretként

 



Hozzávalók:

45-50 dkg fagyasztott zöldbab (Lidl-s volt nekem)

baconszalonna csíkokra vágva (kb. 10  dkg)

1 nagyobb hagyma (félbe, majd szeletekre vágva)

- ízlés szerint:

balzsamecet krém

kristálycukor

A zöldbabot forrásban levő sós vízbe tettem és pár perc alatt roppanósra főztem. Leszűrtem, jéghideg  vízben lehűtöttem, majd szűrőbe téve hagytam lecsepegni.

A baconszalonnát egy tefloserpenyőben  megsütöttem, majd kiszedtem egy tányérra.

A visszamaradt zsiradékon üvegesre pároltam a hagymát, azután megszórtam 1-1,5 evőkanál kristálycukorral, hozzáadtam 1 evőkanál balzsamecetet, amikor a cukor megkaramelizálódott, rátettem a zöldbabot, sóztam, majd szükség szerint még ízesítettm cukorral, balzsamecettel, esetleg még sóval.

Dióhabos kosárkák

 











Hozzávalók: (24 db kosárka minimuffin formában, + 1 db 10 cm átmérőjű piteformában)

--- A linzertésztához:

15 dkg simaliszt

5 dkg porcukor

10 dkg vaj

1 tojássárgája


--- A dióhabhoz:

2 tojás fehérje

12 dkg finom kristálycukor

15 dkg darált dió


+ baracklekvár


A linzertészta hozzávalóiból gyors mozdulatokkal tésztát gyúrtam. Fóliába csomagolva fél órára hűtőbe tettem.

Azután a tésztát kinyújtottam, szaggatóval köröket szaggattam, amiket a minimuffin formába raktam úgy, hogy a mélyedések pereméig érjen a tésztakör (kikenni nem kell előtte a mélyedéseket). Betettem a hűtőbe amíg elkészült a hab.

A sütőt 180 fokra kapcsoltam.

A tojások fehérjét csipet sóval habbá vertem, lassan adagolva hozzá a cukrot is.Végül óvatosan beleforgattam a darált diót. Sima csővel ellátott nyomózsákba raktam.

A linzertésztás kosárkák aljára 1-1 mokkáskanálnyi baracklekvárt tettem. Rányomtam a diós habot (a kosárkák peremével egy szintben  legyen a hab). Betettem a sütőbe és kb. 15-20 perc alatt megsütöttem. A maradék tésztából és a habból ugyanezzel a móddszerrel egy kis pitét sütöttem.

 Amikor megsültek, kiszedtem egy rácsra és hagytam kihűlni (ha kicsit próbálunk tekerni rajtuk akkor szépen kiemelhetőek).












Fehércsokis sajttorta (cheesecake)

 












Hozzávalók: (26 cm-es formához)

--- A kekszes alaphoz:

30 dkg vajas keksz

15 dkg olvasztott, kihűlt vaj


--- A krémsajtos részhez:

50 dkg mascarpone

40 dkg natúr krémsajt (én Lidl-s Goldessa natúrt használtam)

12 dkg porcukor

2 enyhén púpozott evőkanál kukoricakeményítő

22 dkg fehér csoki

10 dkg tejföl

1 teáskanál Dr.Oetker vaníliaaroma

3 egész tojás

3 tojás sárgája


A  tortaformát enyhén kikentem vajjal. Kívülről becsomagoltam több réteg alufóliába, hogy a sütéskor majd még véletlenül se jusson víz a tortaforma aljába, mivel vízbe állítva fog majd sülni a sajjtorta.

A kekszet  ledaráltam. Hozzáadtam a kihűlt olvasztott vajat és összedolgoztam. Belenyomkodtam a tortaformába úgy, hogy kb. 3-3,5 cm pereme is legyen. Az így elökészített formát betettem a hűtőbe, amíg elkészül a sajtos massza.

A sütőt bekapcsoltam 150 fokra.

A mascarponet, Goldessa krémsajtot, porcukrot és a keményítőt jól kikevertem.

Hozzáadtam a kihűlt olvasztott csokit , tejfölt, vaníliakivatot, majd egyenként a tojásokat, mindig jól elkeverve. A masszát a hideg kekszes alapra simítottam. Egy tesibe állítottam a tortaformát,majd óvatosan forró vizet öntöttem a tepsibe úgy, hogy kb. a tortaforma oldalának 1/3-áig érjen.

Betettem a sütőbe 1 órára. Azután a sütőt kikapcsoltam, de a tortát tovább a sütőben hagytam úgy, hogy a sütő ajtajába egy fakanál nyelét tettem támasztéknak, hogy a gőz ki tudjon jönni és így hagytam még a sajttortát további egy órát a kikapcsolt sütőben. Azután kivettem egy konyharuhára a formát,leitattam a vizet,majd eltávolítottam az alufóliát. Hűtöbe tettem másnapig.

Vizes kézzel szeleteltem. 

Én most sós karamellel tálatam, de lehet erdei gyümölcsös öntettel is kínálni.

A sós karamell leírása ennél a receptemnél megtalálható.

Az erdei gyümölcsös szósz leírása pedig egy másik sajtortámnál itt található.






2021. október 28., csütörtök

Prágai kalács





















A receptet több verzióban láttam a neten, én ezt a receptet használtam.

Hozzávalók: (ebből a mennyiségből nekem 26 db kalácska lett)

--- A tésztához:
25 dkg simaliszt
25 dkg rétesliszt
1,5 dl langyos tej
3 dkg friss élesztő
3 evőkanál kristálycukor
1 tojás
2,5 dl majonéz
4 evőkanállangyos víz
csipetnyi só

+ 1 tojás sárgája 1 evőkanál tejjel felverve a lekenéshez sütés előtt


--- A morzsához:
10 dkg grízes liszt
6 dkg porcukor
6 dkg hideg vaj
1-2 mokkáskanál őrölt fahéj (ezt egy másik receptnél láttam, így én is tettem bele)

--- Krém:
2 dl tej
3 púpos evőkanál porcukor
1 csomag vaníliáscukor
1 púpos evőkanálvaníliás pudingpor (2 dkg)
10 dkg vaj
5 dl tejszín (33%-os)
2 csomag Dr. Oetker habfixáló (az eredeti receptben nem volt, de én tettem a tejszínhabba)


A krémhez a tejből 2 evőkanálnyit egy kis tálkába tettem és elkevertem benne a pudingport. A többi tejet egy lábasba tettem, hozzáadtam a vajat, a kétféle cukrot és melegedni tettem. Mikor már a vaj elolvadt benne, hozzáadtam a pudingporral elkevert tejet és sűrűre főztem. Levettem a tűzről, folpack fóliát simítottam a tejére és hagytam teljesen kihűlni.

 A tészta hozzávalóiból elkészítettem a kelt tésztát. Letakarva hagytam kelni 45 percet.

Közben elkészítettem a morzsát: a lisztet összekevertem a porcukorral,majd a hideg vajat hozzáadva kézzel morzsás állagúra gyúrtam. Félretettem.

Amikor a tészta megkelt, 26 db-ra osztottam, mindegyiket kis gombóccá formáltam, majd tenyeremmel jó laposra lapítottam és sütőpapíros tepsire raktam (2 tepsin osztottam el). (Megj.: a majonéztől zsíros lesz a tészta, nm kll megijedni. Ettől marad jó puha még pár nap után is a kelt tésztánk.) A tetejüket tojássárgával lekentem, rászórtam a morzsát és hagytam letakarva kelni 40 percet. 
180 fokos előmelegített sütőben kb.20-25 perc alatt megsütöttem (sütőtől függ). Hagytam teljesen kihűlni.

Közben a tejszínt habbá vertem a habfixálókkal, majd óvatosan összeforgattam a kihűlt pudingos masszával. Csillagcsővel ellátott nyomózsákba raktam.

Amikor a kalácskák kihűltek, kettévágtam őket, és a nyomózsák segítségével megtöltöttem őket.
Hűtőbe raktam pár órára, hogy az ízek összeérjenek kicsit.
Nem túl édes sütemény. Aki édesebben szeretné, tegyen több cukrot a krémbe. Nekünk így elég édes volt, mert tálalásnál még kevés porcukrot szitáltam rá.










2021. október 3., vasárnap

Csokis-diós sütemény

 









Hozzávalók: (28 x 35 cm-es tepsihez)

--- Diós tészta:

5 tojás fehérje

18 dkg porcukor

18 dkg margarín

15 dkg rétesliszt

18 dkg darált dió

1 mokkáskanál sütőpor


--- Tojássárgájás roppanós réteg:

5 tojás sárgája

18 dkg porcukor

1 csomag vaníliáscukor


--- Csokis-diós réteg a tetejére:

120 ml tej

17 dkg porcukor

1 csomag vaníliáscukor

12 dkg étcsoki

18 dkg darált dió

12 dkg margarín/vagy vaj

1-2 evőkanál rum


+ kb. 5 dkg darált dió a tetejére



A sütőt  bekapcsoltam 180 fokra.

A tojásfehérjét csipet sóval habbá vertem. A puha margarínt a porcukorral habosra kevertem, majd hozzákevertem a sütőprral és a liszttel elkevert diót is.Hozzáforgattam óvatosan a felvert tojáshabot. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítottam és az előmelegített sütőben kb. 20 - 25 percig sütöttem.

Közben a tojássárgákat a kétféle cukorral habosra kevertem. A sütőből kivett forró tésztalapra kentem, a sütőt 150 fokra állítottam és visszatettem tovább sülni (újból 20 percre).

A csokis-diós réteghez a tejet a kétféle cukorral összemelegítettem. Elkvertem benne a darált diót. Levettem a tűzről, majd hozzáadtam az apróra tördelt csokit és a kis kockákra vágott vajat. Addig kevergettem, amíg szép egynemű nem lett, a csoki és a vaj is szépen elolvadt benne. Ekkor hozzákevertem a rumot is. Ha már éppen csak langyos volt, rákentem a tojássárgás rétegre. Hagytam kicsit kihűlni, majd darált dióval megszórtam a tetejét.

Hűtőbe tettem egy éjszakára, majd másnap szeleteltem.



2021. szeptember 22., szerda

Szilvás sütemény

 









A receptet itt találtam, csak kicsit módosítottam a mennyiségeken az én tepsiméretemhez igazítva.

Hozzávalók: (28 x 35 cm-es tepsihez)

Tészta:

50 dkg simaliszt

1 csomag sütőpor

16 dkg porcukor

20 dkg vaj (vagy margarín)

1 egész tojás + 1 tojás sárgája

2 csomag vaníliáscukor


Pudingos krém:

6 dl tej

60 g vaníliás pudingpor

6 evőkanál kristálycukor

1 csomag vaníliáscukor

3 dl tejföl


+ kb. 1 evőkanál (barna)cukor 1 csapott teáskanál fahéjjal elkeverve

+ szilva


Először a pudingot főztem meg a fenti hozzávalókból - a tejföl kivételével. A megfőtt pudingot folpack fóliával letakartam, úgy, hogy az simuljon a puding felületére, így nem bőrösödik meg. Hagytam teljesen kihűlni.

Közben a tészta hozzávalóiból összegyúrtam a tésztát (ha nem akar összeállni, lehet 1 evőkanálnyi tejet vagy tejfölt adni hozzá). A tésztából kb. 25  dkg-ot félretettem, amit majd tetejére reszelünk. A többi tésztát tepsi méretűre nyújtottam, és sütőpapírral kibélelt tepsibe helyeztem. 

A kihűlt pudinghoz hozzákevertem a tejfölt. Rásimítottam a kinyújtott tésztára. Tetejét kiraktam negyedekbe vágott szilvával.  Megszórtam fahéjjal elkevert (barna)cukorral. A maradék tésztát ráreszeltem. Betettem az előmelegített 180 fokos  sütőbe és kb. 50 perc alatt megsütöttem. 

Ha kihűlt, szeletekre vágtam és porcukorral megszórtam.









2021. július 30., péntek

Csilis édes-savanyú csirkemell

 











Hozzávalók: 

5 db csirkemell

só, frissen őrölt bors

1,5 evőknál simaliszt

1,5 evőkanál burgonyakeményítő

---

5 gerezd fokhagyma

2-3 cm gyömbér

4 evőkanál méz

6 evőkanál csípős ketchup

2 evőkanál szójaszósz

ízlésszerint csilipaprika

1  csésze víz

ízlés szerint lime lé (kb. 2-3 evőkanálnyi, vagy helyette tehetünk rizsecetet,ha nincs kéznél lime)

1 mokkáskanál burgonyakeményítő

olaj


Először megpucoltam a fokhagymát és a gyömbért, apróra vagdaltam mindkettőt.

A csirkemelleket megmostam, papírtörlővel leitattam a vizet róluk. Félbevágtam, hogy 2 vékonyabb szelet legyen belőlük. Sóztam,borsoztam, majd a burgonyakeményítővel elkevert lisztbe forgattam. Egy tefloserpenyőben kevés olajat hevítettem, és hirtelen megsütöttem mindkét oldalukon a melleket (kb.2 perc oldalanként,  vékonyszeletek, hamar megsülnek, nem nagyon jó túlsütni őket). Kiszedtem egy tányérra.

A visszamaradt olajhoz öntöttem még egy kevés olajat, rádobtam a fokhagymát és a gyömbért, ízlés szerint felkarikázott csilit, azután hozzáadtam a mézet, majd a ketchupot, szójaszószt, kevergetve hagytam kicsit besűrűsödni, felöntöttem a csésze vízzel, hagytam újra felforrni, hozzáadtam a lime levet, közben kevergettem .

1-2 evőkanál hideg vízben elkevertem 1 mokkáskanálnyi burgonyakeményítőt, ezzel besűrűsítettem a szószt,2-3 percet forralva (közben keverve). Ha kell, még utánaízasítettem. Visszaraktam a melleket, úgy, hogy először  mindkét oldalát belemártottam a szószba. Egyet rottyant, kész is.

Párolt rizzsel tálaltam.





2021. július 28., szerda

Bazsalikomos panna cotta eperzselével

 














Hozzávalók: (6 pohárhoz)

7 dl tejszín

1 dl zsíros tej

fél citrom reszelt héja

12-13 g bazsalikomlevél (nálam fahéj aromájú bazsalikom) 

10 dkg kristálycukor

1 mokkáskanál Dr.Oetker vaníliaaroma

4 lap zseelatin


Az eperzseléhez:

kb. 2 maréknyi (fagyasztott) eper

1 lapzselatin

ízlés szerint kristálycukor


A tejszínt, tejet, vaníliaaromát, reszelt citromhéjat és a bazsalikomleveleket botmixerrel turmixoltam. Egy vastag aljú lábasban melegedni tettem, hozzáadva a cukrot is. Amikor már jó meleg, de nem forr,  levettem, hagytam 5 percet állni, majd  sűrű szitán átszűrtem,egy kanállal jól kinyomkodtam a visszamaradt bazsalikomleveleket és ciromhéjraszeléket. A leszűrt keveréket visszaöntöttem a lábaskába, melegedni tettem újra. Nem kell forralni.

Közben a lapzselatinokat hideg vízbe áztattam. 

Mikor a keverék jó meleg, hozzáadtam a kinyomkodott zselatinlapokat, kevergetve hagytam elolvadni és kiadagoltam az előkészített poharakba. Folpack fóliával letakartam őket, hagytam kihűlni, azután beraktam a hűtőbe. Mikor megdermedt, elkészítettem az eperzselét.

Az epret (én még fagyosan) negyedekbe vágtam. Ízlés szerint cukrot adtam hozzá, pár evőkanál vizet és melegedni tettem. Közben 1 zselatinlapot hideg vízbe áztattam. Mikor az eper egyet rottyant, hozzáadtam a kinyomkodott zselatinlapot, hagytam elolvadni. Kevergetve kihűtöttem, és a poharak tetején óvatosan elosztottam. (Meg kell várni, amíg az epres massza kihűl,különben feloldja a már megdermedt bazsalikomos tejszínt.) Beraktam a hűtőbe masnapig dermedni.




2021. május 30., vasárnap

Tejszínhabos epres sütemény

 










Hozzávalók:

- A piskótához:

4 tojás

16 dkg finom kristálycukor

80 ml víz

80 ml olaj

20 dkg rétesliszt

fél csomag sütőpor


- A krémhez:

8 dl tej

9 dkg vaníliás pudingpor

2 csomag vaníliáscukor

4 evőkanál kristálycukor

5 dkg vaj

30 dkg tejfől

ízlés szerint porcukor


- A tejszínhabhoz:

5 dl tejszín (33%-os)

1 csomag  habfixáló

ízlés szerint porcukor


+ 50 dkg eper

reszelt csoki a tetejére


A krémhez 6 dl tejet melegedni tettem. A maradék 2 dl tejben elkevertem a pudingport és a cukrot, vaníliáscukrot. Amikor a tejmár meleg,beleöntöttema pudingporos tejet is és sűrű pudingot főztem. Levettem a tűzrőlés mindjárt elkevertem a forró pudingban 5 dkg vajat. Folpack fóliát simítottam a tetejére és hagytam teljesen kihűlni.

Közben a  tepsit (35 x 27 cm) kibéleltem sütőpapírral.

A sütőt bekapcsoltam 180 fokra.

A tésztához a tojások sárgáját a cukorral habosra kevertem, majd  hozzákevertem az olajat ésa vizet is. A lisztet összekevertem a sütőporrral és a tojássárgás masszához kevertem. Végül a fehérjékből felvert habot is óvatosan beleforgattam. Az előkészített sütőpapíros tepsibe simítottam és kb. 20 perc alatt megsütöttem. Hagytam kihűlni.

A kihűlt pudinghoz hozzákevertema tejfölt, ízlés szerint még porcukrot kevertem hozzá. 

A piskótatészta tetejére kiraktam az eperrel (a kisebbeket félbe vágtam, a nagyobbakat 3 részre). Az eperre rákentem óvatosan a krémet. Betettem a hűtőbe dermedni.

A tejszínből a habfixáló hozzáadásával habot vertem, ízlés szerint porcukorral ízesítettem. A tetejére csokit reszeltem. Egy éjszakára hűtőbe tettem,hogy jól összeérjenek az ízek. Másnap szeleteltem.



2021. február 23., kedd

Amarettis -túrós pite

 










Hozzávalók:

--- A pitetésztához:

30 dkg simaliszt

fél csomag sütőpor

10 dkg porcukor

csipetnyi só

18 dkg vaj

1 egész tojás + + tojás sárgája


--- Töltelék:

40 dkg krémes túró

1 egész tojás

10 dkg porcukor

10 dkg csokicsepp (vagy csoki darabokra vagdalva)

20 dkg amaretti

2 evőkanál rum


+ 1 evőkanál zsemlemorzsa a töltelék alá


A pitetésztához a száraz hozzávalókat összemorzsoltam a vajjal, majd a tojást és a tojássárgáját  hozzáadva tésztává gyúrtam. Folpack fóliába csomagolva pihentettemhideg helyen kb. 1 órát.

A sütőt bekapcsoltam 180 fokra.

A piteformát kivajaztam és kiszórtam liszttel.

A tésztát pihentetés után két részre osztottam, egyik az  egésznek 2/3-a, a másik rész pedig a maradék 1/3.  A kisebb részt a fólíába visszacsomagolva visszatettem a hűtőbe. A nagyobbik részt kinyújtottam akkorára, hogy a piteforma oldalára is kerüljön tészta. Megszórtam 1 evőkanál zsemlemorzsával, és amíg elkészül a töltelék, betettem az így előkészített formát a hűtőbe.

A töltelékhez a túrót a tojással, porcukorral és a rummal kikevertem. Óvatosan beleforgattam a darabosra tördelt amaretti kekszeket és a csokicseppet. (vagy darabokra vagdalt csokit).

A tölteléket a tésztára öntöttem. A maradék tésztát nagyobb lyukú reszelőn ráreszeltem. Betettem az előmelegített sütőbe és 180 fokonkb. 25-35 perc alatt megsütöttem. Hagytam kihűlni. (Megj.: jobb ha egy éjjelt pihen hideg helyen, jól átérnek az ízek.)










2021. február 21., vasárnap

Mákos torta lemon curd-del és habcsókréteggel












Hozzávalók: 22 cm-re állított tortakerethez

--- Lemon curd:

4 tojás sárgája

115 g citromlé

2 teáskanál reszelt citromhéj

80 g kristálycukor

70 g vaj


--- Mákos piskóta:

6 egész tojás

180 g kristálycukor

150 g rétesliszt

37 g kukoricakeményítő

1 teáskenálsütőpor

60 g mák (nem darált)

csipet só


--- A habcsókréteghez:

60 g tojásfehérje

120 g kristálycukor

30 g víz


--- A krémhez:

500 g mascarpone

500 ml tejszín

1 csomag habfixáló

250 g finom túró - krémes

300 g fehércsoki - olvasztva, amiből először vékonyan bekentem a habcsóklapot minden oldalról, majd a maradék megy a krémbe

1 csomag vaníliáscukor

ízlés szerint porcukor


--- Cukorszirup:

80 ml víz

1,5 evőkanál kristálycukor


+ a díszítéshez mák

habcsókok


A lemon curdot előző nap készítettem el, hogy jól megdermedjen. A tojássárgákat, cukrot, citromhéjat ésa citromlevet kisebb lángon, állandó keverés mellett sűrűre főztem (kb. 15 perc). Azután a tűzről levéve, hozzákevertem a kis kockákra vágott szobahőmérsékletű vajat. Egy tálkába öntöttem (lehet szitán átszűrni, hogy a citromhéj ne zavarjon benne, én nem szűrtem át, engem nem zavart benne 😉.) A tetejére folpack fóliát tettem,úgy, hogy a közvetlen a krém felületére simuljon a fólia. Hagytam kihűlni, majd h˝tőbe tettemmásnapig.

A mákos piskótához az egész tojásokat a cukorral jó habosra kevertem. Hozzáadtam a csipetnyi sót, a keményítővel, a sütőporral és a mákkal  elkevert lisztet.  A sütőkeretet 22 cm-re állítottam és egy sütőpapíros tepsire téve belesimítottam a masszát,majd előmelegített sütőben 190 fokon megsütöttem (190 fokon kb. 25 perc - tűpróbával ellenőrizzük). Ha megsült, 5 percet hagytam a formában,majd a keretet levettem, de az aljáról a sütőpapírt csak a teljes kihűlés után húztam le róla, és azután 4 lapra vágtam.

A habcsókréteghez a vizet a cukorral melegítetni tettem. Mikor eléri 113 fokot, elkezdtem verni kézi mixerrel a habot közepes fokozaton. Amikor a szirup elérte a 118 fokot, hozzácsorgattam a már habosodó fehérjékhez, közben tovább vertem. Még kb. 7-8 percig tovább vertem a habot, majd a tortakeretet 20 cm-re állítottam - mivel a hab sütés közben kicsit megnő- , belesimítottam a habot, a keretet óvatosan levettem róla és úgy tettem be az előmelegített sütőbe, ahol szárítottam kb. másfél órát, majd kivettem, lehúztam a papírt, mert alulról még nem volt teljesen száraz,így megfordítottam és még visszatettem száradni (most z alja került felülre) és így szárítottam még kb. 30-40 percet. Hagytam kihűlni. A vízgőz felett felolvsztott csokival vékonyan bekentem minden oldaláról a habcsóklapot. Hagytam megdermedni rajta a vékony csokiréteget.

A cukorsziruphoz a vizet a cukorral sziruppá főztem, hagytam teljesen kihűlni.

A krémhez a tejszínt a habfixálóval habbá vertem. A mascarponét a krémes túróval kikevertem, hozzáadtam a vaníliáscukrot, majd a maradék olvasztott csokit is hozzákevertem, beleforgattam a tejszínhabot, ízlés szerint adtam hozzá porcukrot.

Összeállítás:

Az egyik tortalapot egy ecsettel megkentem a cukorsziruppal. Megkentem krémmel, egy nyomőzsákba töltött krémmel még peremet nyomtam körben, ebbe töltöttem a lemon curdból, a másik lapot megkentem krémmel, majd ezzel a krémes felével lefelé óvatosan ráhelyeztem a lemon curdos előző lapra. Most a második lapot is megkenegettem a cukorsziruppal, megkentemkrémmel, ráhelyeztem a habcsókos réteget, újra krémréteg, erre jön a 3.-ik lap, cukorszirup, krém + nyomózsákból krémperem, lemon curd, a negyedik lapot megkentem szintén krémmel, a krémes felével ezt ráhelyeztem a citromos krémre. A tetejét is megkenegettem sziruppal, bevontam a torta a tetejét és az oldalát is krémmel. Hagytam kicsit hűtőben állni, majd az oldalára egész mákot szórtam, tetejét pedig habcsókokkal és pici mákkal díszítettem.




2021. február 20., szombat

Fánk

 








Hozzávalók:

50 dkg liszt (én 40 dkg simalisztet és 10 dkg réteslisztet tettem)

3 dl tej

25 g friss élesztő

4 evőkanál porcukor

1 vaníliáscukor

2 tojássárgája

5 dkg olvasztott vaj

1 evőkanál rum

reszelt citromhéj

csipet só


+ olaj a sütéshez

A tejet meglangyosítottam, elkevertem benne 1 evőkanál porcukrot és az élesztőt, hagytam felfutni.

A robotgép táljába szitáltam a lisztet, hozzáadtam a maradék 3 evőkanál porcukrot, csipet sót, citromhéjat, rumot, a felfuttatott élesztőt, tojássárgákat, olvasztott vajat és a robotgéppel kidolgoztam a tésztát. Folpack fólával letakartam, rátettem egy konyharuhát és hagytam kelni. Azután kinyútottam,nagyobb szaggatóval kiszaggattam és hagytam újra kelni letakarva még kb. 20 percet. Addig egy lábasban bő olajat melegítettem. Fontos, hogy az olaj elég meleg legyen, de ne túl forró. Ha túl forró, a fánk kívülről megég, viszont belülről nem lesz átsülve. Ha viszont az olaj még nem elég meleg, akkor a fánk túl sok olajat fog magába szívni. A fánkok közepét ujjammal benyomtam, majd a felhevített olajba tettem, úgy, hogy a fánk alja kerüljön az olajban felülre. Lefedve sütöttem pirosra az első oldalukról, majd megforgattam és már fedő nélkül sütöttem a másik oldalukról.

Papírtörlőre szedtem. Porcukorral megszórva és lekvárral tálaltam.





2021. február 19., péntek

Töltött minibagett

 










Hozzávalók:

4 db minibagett

4 tojás 

5 dkg húsos szalonna vékony csíkokra vágva

pár karika kolbász, negyedekbe vágva

kb. 7 dkg kemény sajt (nekem csak szeletelt eidam volt, így azt vágtam apró kockákra, de lehet reszelt sajtot is használni hozzá)

2 szál  újhagyma

só, frissen őrölt bors

fokhagymapor

kevés vaj


A sütőt bekapcsoltam 180 fokra.

A bagettek tetejét V alakban levágtam. A belsejét kicsit kiszedtem,de nem teljesen, hanem inkább még kicsit benyomkodtam a bélzetét, hogy azért ne legyen túl "nehéz" sok töltelék benne. Egy sütőpapíros tepsire raktam.

A levágott tetejüket vékonyan megkentem alulról és felülről is vajjal, megszórtam fokhagymaporral, őrölt borssal, és ezeket is a tepsire raktam.

A szalonnát és a negyedekre vágott kolbászkarikákat teflonserpenyőben megpirítottam,  hagytam kicsit kihűlni.

Közben a tojásokat villával felvertem, hozzáadtam a sajtot, a pirtott szalonnát és kolbászt, a karikákra vágott újhagymát, picit sóztam, borsoztam, (óvatosan,mert a szalonna és kolbász is kicsit sós),  esetleg még zöldfűszerekkeli s ízesíthetjük , majd elosztottam a bagettek mélyedéseiben. Az előmelegített sütőben  kb. 20-25 perc alatt szép pirosra sütöttem.