2021. november 22., hétfő

Zöldbab édes-savanyú köretként

 



Hozzávalók:

45-50 dkg fagyasztott zöldbab (Lidl-s volt nekem)

baconszalonna csíkokra vágva (kb. 10  dkg)

1 nagyobb hagyma (félbe, majd szeletekre vágva)

- ízlés szerint:

balzsamecet krém

kristálycukor

A zöldbabot forrásban levő sós vízbe tettem és pár perc alatt roppanósra főztem. Leszűrtem, jéghideg  vízben lehűtöttem, majd szűrőbe téve hagytam lecsepegni.

A baconszalonnát egy tefloserpenyőben  megsütöttem, majd kiszedtem egy tányérra.

A visszamaradt zsiradékon üvegesre pároltam a hagymát, azután megszórtam 1-1,5 evőkanál kristálycukorral, hozzáadtam 1 evőkanál balzsamecetet, amikor a cukor megkaramelizálódott, rátettem a zöldbabot, sóztam, majd szükség szerint még ízesítettm cukorral, balzsamecettel, esetleg még sóval.

Dióhabos kosárkák

 











Hozzávalók: (24 db kosárka minimuffin formában, + 1 db 10 cm átmérőjű piteformában)

--- A linzertésztához:

15 dkg simaliszt

5 dkg porcukor

10 dkg vaj

1 tojássárgája


--- A dióhabhoz:

2 tojás fehérje

12 dkg finom kristálycukor

15 dkg darált dió


+ baracklekvár


A linzertészta hozzávalóiból gyors mozdulatokkal tésztát gyúrtam. Fóliába csomagolva fél órára hűtőbe tettem.

Azután a tésztát kinyújtottam, szaggatóval köröket szaggattam, amiket a minimuffin formába raktam úgy, hogy a mélyedések pereméig érjen a tésztakör (kikenni nem kell előtte a mélyedéseket). Betettem a hűtőbe amíg elkészült a hab.

A sütőt 180 fokra kapcsoltam.

A tojások fehérjét csipet sóval habbá vertem, lassan adagolva hozzá a cukrot is.Végül óvatosan beleforgattam a darált diót. Sima csővel ellátott nyomózsákba raktam.

A linzertésztás kosárkák aljára 1-1 mokkáskanálnyi baracklekvárt tettem. Rányomtam a diós habot (a kosárkák peremével egy szintben  legyen a hab). Betettem a sütőbe és kb. 15-20 perc alatt megsütöttem. A maradék tésztából és a habból ugyanezzel a móddszerrel egy kis pitét sütöttem.

 Amikor megsültek, kiszedtem egy rácsra és hagytam kihűlni (ha kicsit próbálunk tekerni rajtuk akkor szépen kiemelhetőek).












Fehércsokis sajttorta (cheesecake)

 












Hozzávalók: (26 cm-es formához)

--- A kekszes alaphoz:

30 dkg vajas keksz

15 dkg olvasztott, kihűlt vaj


--- A krémsajtos részhez:

50 dkg mascarpone

40 dkg natúr krémsajt (én Lidl-s Goldessa natúrt használtam)

12 dkg porcukor

2 enyhén púpozott evőkanál kukoricakeményítő

22 dkg fehér csoki

10 dkg tejföl

1 teáskanál Dr.Oetker vaníliaaroma

3 egész tojás

3 tojás sárgája


A  tortaformát enyhén kikentem vajjal. Kívülről becsomagoltam több réteg alufóliába, hogy a sütéskor majd még véletlenül se jusson víz a tortaforma aljába, mivel vízbe állítva fog majd sülni a sajjtorta.

A kekszet  ledaráltam. Hozzáadtam a kihűlt olvasztott vajat és összedolgoztam. Belenyomkodtam a tortaformába úgy, hogy kb. 3-3,5 cm pereme is legyen. Az így elökészített formát betettem a hűtőbe, amíg elkészül a sajtos massza.

A sütőt bekapcsoltam 150 fokra.

A mascarponet, Goldessa krémsajtot, porcukrot és a keményítőt jól kikevertem.

Hozzáadtam a kihűlt olvasztott csokit , tejfölt, vaníliakivatot, majd egyenként a tojásokat, mindig jól elkeverve. A masszát a hideg kekszes alapra simítottam. Egy tesibe állítottam a tortaformát,majd óvatosan forró vizet öntöttem a tepsibe úgy, hogy kb. a tortaforma oldalának 1/3-áig érjen.

Betettem a sütőbe 1 órára. Azután a sütőt kikapcsoltam, de a tortát tovább a sütőben hagytam úgy, hogy a sütő ajtajába egy fakanál nyelét tettem támasztéknak, hogy a gőz ki tudjon jönni és így hagytam még a sajttortát további egy órát a kikapcsolt sütőben. Azután kivettem egy konyharuhára a formát,leitattam a vizet,majd eltávolítottam az alufóliát. Hűtöbe tettem másnapig.

Vizes kézzel szeleteltem. 

Én most sós karamellel tálatam, de lehet erdei gyümölcsös öntettel is kínálni.

A sós karamell leírása ennél a receptemnél megtalálható.

Az erdei gyümölcsös szósz leírása pedig egy másik sajtortámnál itt található.