Anyósomnak készült szülinapjára.
Kakaós lap, túrós-tejszínhabos krém eperkompóttal, pillecukorból készült bevonóval beborítva. Az orchideát és a masnit készen kapható masszából készítettem.
2010. június 27., vasárnap
2010. június 6., vasárnap
Szülinapi torta
Keresztlányomnak készült szülinapjára. Kakaós olajos lap (egész tojásokból verve - nem "folytós" tészta), tejszínhab-zsírszegény túró-házi mascarpone-eperkompót keverékkel töltve.
2010. május 29., szombat
"Harisnyás pippi" - puncstorta
Megint torta! Most készen vásárolt tortabevonóval borítottam be, abból készültek a figurák is. Nagyon jó volt vele dolgozni, jól bírta a többszöri próbálkozást is, míg végre sikerült kicsit "felismerhető" Pippit és majmot formázni. (Ezt még gyakorolnom kell!)
22 cm-es formában készült
2x 2 tojásból (alsó és felső lap)
22 cm-es formában készült
2x 2 tojásból (alsó és felső lap)
1x 6 tojásból (középső lap) készült piskóta.
Szirup:
7 dl víz, 25 dkg kristálycukor = ezekből szirupot főztem. Amikor kihűlt, puncsaromával és rumaromával ízesítettem (lehet rummal is, én most nem akartam alkoholt beletenni), kevés piros ételfestékkel megszíneztem.
Az egyik vékony piskótalapot folpackkal kibélelt tortaformába tettem, megkentem ribizlilekvárral, rátettem a 6 tojásos lapot, pengével "berácsoztam" a tetejét (jobban beszívja a szirupot), rálocsoltam a szirupot. A másik vékony lap alját szintén lekvárral megkentem és rátettem a szirupos lapra. Fóliával letakartam, tálcát tettem a tetejére és lenyomattam, így hagytam 5-6 órát.
Azután tálcára borítottam (most a teteje lesz alul, így majd annak is lesz ideje, hogy egy kis szirupot szívjon magába. (Nálunk mindenki úgy szereti a puncsost, ha jó szirupos, azért csinálom így!) Egy kevés Ráma margarint porcukorral (ízlés szerint) és ribizlilekvárral habosra kevertem, azzal bekentem a torta oldalát és tetejét, majd hűtőbe tettem (egy éjszakára). Másnap borítottam be a bevonóval.
2010. május 7., péntek
Esküvői torta
Mogyorós lapok csokis-mogyorós krémmel töltve. A virágokat és az ékszerdobozt is én készítettem (a gyűrűket a párom "gyártotta" le).
Hozzávalók:
A tortalapokhoz: 2x
5 tojás
10 dkg porcukor
10 dkg finomliszt
3 dkg darált (előtte megpirított) mogyoró
1 mokkáskanál sütőpor
1 tk őrölt kávé.
Krém:
6 tojás
35 dkg kristálycukor
2 cs vaníliáscukor
2 ek kakaó
15-20 dkg csoki
15 dkg darált mogyoró (szintén előtte megpirítva)
50 dkg vaj vagy Rama margarín.
A lapokhoz a fehérjéket habbá verjük, lassan adagolva hozzáadjuk a cukrot, a sárgájákat, majd fakanállal beleforgatjuk a lisztet, amit előzőleg összekevertünk a sütőporral, mogyoróval, kávéval. Előmelegített sütőben megsütjük (nálam kb 180_190 fokon 35 perc). (A tortaforma aljára sütőpapírt teszek majd úgy kapcsolom be a formát.) Ugyanígy megsütöm a másik lapot is, majd ha kihűltek, 2-2 lapra vágom.
A krémhez az egész tojásokat a cukorral, vaníliáscukorral és a kakaóval gőz felett verjük (kb. 30 percig, a tojásoknak jól át kell melegedniük). Amikor levesszük, hozzáverjük az olvasztott csokit, majd kihűtjűk, közben gyakran megkeverjük. A vajat habosra keverjük, hozzáadjuk a kihűlt tojásos masszát és a darált mogyorót. Én 4 részre osztottam, 3 rész lett a lapok közti krémréteg, 1 rész pedig maradt a torta oldalára és tetejére.
2010. április 19., hétfő
Charlotte
Hozzávalók:
2 db 4-4 tojásból készült baracklekváros piskótatekercs.
A krémhez:
50 dkg túró
2,5 dl tejszín
2 csomag vaníliáscukor
25 dkg porcukor
őszbarackbefőtt (nálam 1,5 üvegnyi) vagy valamilyen friss gyümölcs (eperrel is nagyon finom)
1 dl a befőtt levéből (ha friss gyümölcsöt használunk, akkor mehet helyette tej)
1 csomag Dr. Oetker zselatin (20 g).
A piskótatekercseket felszeleteljük és kirakunk vele egy folpackkal kibélelt tálat.
A zselatint beleszórjuk az 1 dl befőttlébe, elkeverjük és hagyjuk megduzzadni (kb 10 perc). A túrót, porcukrot, vaníliáscukrot kikeverjük. Azután a zselatint lassú tűzön, kevergetve éppen csak addig melegítjük, amíg felolvad (nem szabad forralni). Habbá verjük a tejszínt, majd óvatosan hozzáöntjük a felodott zselatint, közben tovább verjük. A zselatinos tejszínhabot könnyedén beleforgatjuk a túrós masszába, beletesszük a kockákra vágott gyümölcsöt. Az egészet beleöntjük a piskótatekercsekkel kirakott tálba, a tetejét is befedjük szeletekkel, folpackkal letakarjuk (én egy picit le is nyomattam) és legalább egy éjszakára hűtőbe rakjuk. Másnap kiborítjuk és szeletelhető.
2010. április 3., szombat
Kókuszgolyó
Hozzávalók:
1 doboz sűrített tejkonzerv
20 dkg kókusz + még a hempergetéshez
mandula.
A sűrítet tejet összegyúrjuk a 20 dkg kókusszal és a masszát fóliával letakarva hűtőbe tesszük pár órára. Utána kis golyókat formálunk, mindegyik közepébe egy szem tisztított mandulát nyomunk, kókuszban meghempergetjük.
Sajtkrémes spenóttekercs
Hozzávalók:
40 dkg fagyasztott spenót
3 tojás
12 dkg rétesliszt + 1 mokkáskanálnyi sütőpor
2 gerezd fokhagyma
kevés őrölt feketebors
fél teáskanál só
A sajtkrémhez:
15 dkg puha sajt
10 dkg vaj
1 kisebb hagyma
piros kaliforniai paprika
egy-két teáskanál mustár
ízlés szerint só.
A kiolvasztott spenótot összekeverjük a tojások sárgájával, sóval, borssal, zúzott fokhagymával, hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet, majd óvatosan beleforgatjuk a fehérjékből vert kemény habot. Sütőpapírral bélelt tepsiben 190 fokon megsütjük (kb. 15-18 perc). Melegen konyharuhával feltekerjük és kihűtjük.
A sajtot a vajjal, mustárral és az apróra vágott hagymával habosra keverjük, szintén apró kockákra vágott piros paprikát keverünk hozzá. Ízlés szerint sózzuk.
A kihűlt tekercset megkenjük a krémmel és felcsavarjuk, fóliába csomagolkuk és legalább egy éjszakára hűtőbe tesszük, mert akkor lehet szépen szeletelni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



