2021. november 22., hétfő

Zöldbab édes-savanyú köretként

 



Hozzávalók:

45-50 dkg fagyasztott zöldbab (Lidl-s volt nekem)

baconszalonna csíkokra vágva (kb. 10  dkg)

1 nagyobb hagyma (félbe, majd szeletekre vágva)

- ízlés szerint:

balzsamecet krém

kristálycukor

A zöldbabot forrásban levő sós vízbe tettem és pár perc alatt roppanósra főztem. Leszűrtem, jéghideg  vízben lehűtöttem, majd szűrőbe téve hagytam lecsepegni.

A baconszalonnát egy tefloserpenyőben  megsütöttem, majd kiszedtem egy tányérra.

A visszamaradt zsiradékon üvegesre pároltam a hagymát, azután megszórtam 1-1,5 evőkanál kristálycukorral, hozzáadtam 1 evőkanál balzsamecetet, amikor a cukor megkaramelizálódott, rátettem a zöldbabot, sóztam, majd szükség szerint még ízesítettm cukorral, balzsamecettel, esetleg még sóval.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése