2013. október 4., péntek

Csirkemell kukoricapelyhes bundában




















Hozzávalók:
1kg csirkemellfilé

A joghurtos páchoz:
2 kis doboz natúr joghurt
2 tojás
1 csapott teáskanál só.

A kukoricapelyhes bundához:
12 dkg kukoricapehely
6 dkg rétesliszt
fél teáskanál só
frissen őrölt bors
1 - 1,5  teáskanál sültcsirke fűszerkeverék.

A pác hozzávalóit összekeverjük. A húsokat belerakjuk, letakarva hűtőben hagyjuk pár órát állni (legjobb  egy éjszakát).
A bundához a kukoricapelyhet (mozsárban) apróra törjük.

Összekeverjük a liszttel, fűszerekkel.

Egy teflonserpenyőben kevés olajat hevítünk. A hússzeleteket a pácból kivéve megforgatjuk a kukoricapelyhes keverékben, és a felhevített olajon mindkét oldalát lassan szép aranysárgára sütjük.

Köretként sült krumpli volt hozzá, és uborkás-fokhagymás joghurt (amihez salátauborkát nagy lyukú reszelőn lereszeltem, megsóztam, kicsit állni hagytam, utána kinyomkodtam a levét, hozzáadtam joghurtot -vagy lehet joghurt helyett tejfölt is használni-, ízlés szerint  reszelt fokhagymát, sót, őrölt borsot és apróra vágott metélőhagymát).

Ha kicsit egészségesebbre akarom,akkor a húst kb. 2-3 ujjnyi széles csíkokra vágom, úgy rakom a pácba, majd a kukoricapelyben megforgatott húsokat sütőpapíros tepsire rakom, és előmelegített sütőben sütöm (kb.20 perc után megforgatom a húscsíkokat és további kb. 20 percig sütöm még).



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése