2020. december 28., hétfő

Mákos linzer citromos krémmel töltve

 










Hozzávalók:

20 dkg simaliszt

9 dkg darált mák

6 dkg porcukor

17 dkg vaj

= összegyúrjuk, folpack fóliába csomagolva hideg helyen pihentetjük minimum 1 órát. Azután két fólia között kinyújtjuk (kb. 3 mm) és kiszaggatjuk (felét középen is kiszúrjuk).

180 fokon kb. 8-10 perc alatt megsütjük.


Krém:

1,5 dl tej

1,5 enyhén púpozott evőkanál rétesliszt

10 dkg vaj (szobahőmérsékletű)

10 dkg porcukor

fél citromreszelt héja és leve


A tejet és lisztet összekeverjük és állandó keverés mellett sűrű péppé főzzük. Egy tálkába öntjük és közvetlen a pép felületére folpack fóliát simítunk, így nem fog megbőrösödni és hagyjuk kihűlni.

A puha vajat habosra keverjük a porcukorral, majd kis adagokban hozzákeverjük a kihűlt pépet, citromhéjat és citromlevet. 







2020. december 24., csütörtök

Diós korongok sós karamellás krémmel

 










Hozzávalók:

32 dkg simaliszt

16 dkg porcukor

16 dk darált dió 

24 dkg vaj

3 evőkanál rum

--- ezeket összegyúrjuk, folpack fóliába csomagolva pihentetjük minimum 1 órát.

Azután kinyújtjuk, majd kiszaggatjuk. Sütőpapíros tepsiben 190 fokos előmelegített sütőben megsütjük (kb. 12 perc).

Krém:

15 dkg nádcukor

2,5 dl tejszín (33%-os)

25 dkg puha vaj

ízlés szerint durvaszemű só

kb. 1 mokkáskanál őrölt gyömbér

--- a cukrot egy vastag aljú lábaskában hagyjuk karamellizálódni, majd felöntjük a tejszínnel, és addig melegítjük, amíg a karamell felolvad a tejszínben. Hozzáadjuk a sót és a gyömbért, majd hahyjuk kihűlni.

A puha vajat kihabosítjuk és kis adagokban hozzákeverjük a kihűlt tejszínes karamellt.

A krémet egy nyomózsák segítsével töltjük a két kis korong közé, majd a tetejüket csokimázba mártjuk és hagyjuk megdermedni a csokit rajta. Ennek a sütinek is jobb ha áll egy-két napot, hogy megpuhuljon és összeérjenek az ízek.

Panettone II:

 










Egy panettonerecept már van a blogomon itt. Ez most egy másik verzió.

Hozzávalók:

- Előtészta:

80 g víz

1 teáskanál kristálycukor

10 g friss élesztő

80 g liszt (nagyi titka kelt tészta süteményliszt)

= ezeket egy tálkában kanállal összekeverni, folpack fóliával letakarva félretenni.


- Mézes keverék:

20 g méz

2 teáskanál vaníliaaroma

1 citrom reszelt héja

1 narancs reszelt héja

= összekeverni egy kis tálkában, félretenni.


25 dkg mazsola - hideg vízbe beáztatni. 


- A végleges tésztához:

100 g kristálycukor

4 tojás sárgája

150 g víz

200 g kelt tészta süteményliszt

150 g sima kenyérliszt (+ még szükség esetén 1-2 evőkanálnyi)

5 g só

100 g puha, szobahőmérsékletű vaj

= a tojássárgákat a cukorral a robotgép táljába tesszük, a dagasztókarral átkeverjük, hozzáadjuk a vizet, lisztet, sót és hagyjuk kb 10 percet keverni.  Ekkor hozzáadjuk az élesztős előtésztát és a mézes keveréket, keverjük  tovább kb. 5 percet, majd kis adagokban hozzákeverjük a puha vajat is, végül a lecsepegtetett, papírtörlőn leitatott mazsolát. Ha túl lágy, adhatunk hozzá még 1-2 evőkanál lisztet.

Vajazott munkafelületre borítjuk, párszor áthajtogatjuk, majd vékonyan kiolajozott tálba tesszük, folpack fóliával és egy konyharuhával letakarjuk, hagyjuk a konyhapulton másnapig.

Másnap lisztezett felületre borítjuk, megformázzuk, betesszük egy panettone papírkosárba (nekemnem volt, így egy 22 cm-es tortaforma aljába tettem sütőpapírt, majd az oldalára szélesebb sütőpapírcsíkot helyeztem). A formát letakarjuk folpack fóliával és betesszük a sütőbe, de csak a világítást kapcsoljuk be, a hőt nem. Így hagyjuk kelni.

Mikor megkelt, kivesszük, a sütőt bekapcsoljuk 180 fokra . A panettone tetejét éles pengével + alakban bevágjuk, a közepére pici darabka vajat helyezünk. A már előmelegedett sütőbe toljuk és kb. 50 perc alatt megsütjük. Ha nagyon pirulna a teteje, akkor 20 perc után alufóliával takarjuk le és úgy sütjük tovább. Rácsra téve hagyjuk kihűlni.












2020. december 22., kedd

Tonkababos kiflicskék

 











Hozzávalók:

A tésztához:

25 dkg simaliszt

10 dkg darált mandula

8 dkg porcukor

1 kisebb vagy fél nagyobb tonkabab reszelve

20 dkg hideg vaj


+ a hempergtéshez:

6 dkg finom kristálycukor

1 kisebb tonkabab reszelve


A hempergetéshez a kristálycukorba belereszeljük a tonkababot, félretesszük.

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, folpack fóliába csomagolva hideg helyen pihentetjük minimum 1 órát. Azután kis kifliket formálunk és sütőpapíros tepsire rakjuk. 180 fokos előmelegített sütőben kb. 8-10 perc alatt megsütjük. Még melegen megforgatjuk a tonkababos kristálycukorban és hagyjuk kuhűlni, majd fémdobozba pakoljuk. Jobb ha pár napot áll, jobban összeérnek az ízek.







2020. december 20., vasárnap

Kakaós minimuffin sós karamellel

 










Hozzávalók 

--- A minimuffínokhoz (24 db):

55 g  puha vaj

100 g finom kristálycukor

1 egész tojás

1 mokkáskanál vaníliaaroma (vagy fél csomag vaníliáscukor)

35 g simaliszt

22 g kakaó

csipetnyi só


--- Sós karamell:

15 g vaj

25 g porcukor

50 g kristálycukor

fél mokkáskanálnyi őrölt fahéj

fél mokkáskanálnyi őrölt gyömbér

csipet frissen reszelt szerecsendió

120 ml tejszín (33%-os)

ízlés szerint (durva szemű) só (kb. 1/4 - 1/2 mokkáskanál)


+ vaj a forma kikenéséhez

csokimáz a díszítéshez


A sós karamellhez a vajat, kétféle cukorral ésa fűszerekkel közepes tőzön állandó keverés mellett hagyjuk teljesen felolvadni és karamellizálódni. Ekkor felöntjük a tejszínnel (előtte kicsit megmelegíthetjük a tejszínt), hozzáadjuk a sót, majd kevergetve addig melegítjük, míg a karamall teljesen el nem olvad benne. Kis tálkába öntjük, folpack fóliával letakarjuk, majd hagyjuk kihűlni és hűtőben hagyjuk megdermedni. (Megj.: a karamellt jobb előző nap elkészíteni, hogy jól le tudjon hűlni.)

A minimuffínformát kivajaztam és betettem a hűtőbe.

A sütőt bekapcsoltam 180 fokra.

A puha vajat a kristálycukorral habosra kevertem, hozzáadtam a tojást,azzal is kikevertem, majd hozzáadtam a viníliaaromát, csipetnyi sót, a kakaóval elkevert lisztet. A masszát egyenletesen elosztottam a forma mélyedéseiben. Betettem az előmelegített sütőbe és kb. 12-15 perc alatt megsütöttem (12 perc után fogpiszkálóval ellenőriztem és ha már nem maradtrajta nyers tészta,kész is van,nem jó nagyon túlsütni). Még melegen egy kis kör kiszúróval (én egy dekorcső segítségével csináltam) a muffínok tetején enyhén kőrt szúrunk a kiszúrót picit forgatva, épp csak a tetejükön 1-2 mm mélyen, majd az ujjunkkal mélyedést nyomunk a kijelölt köröcskén (elég mélyre nyomhatjuk, csak óvatosan, nehogy az oldalát is kilyukasszuk). A formában hagyjuk kihűlni, majd kiszedjük őket.Megtöltjük a megdermedt karamellszósszal, (ha túl keményredermedt, mikróban picit megpuhíthatjuk), majd csokimázzal díszítjük.