2010. december 31., péntek

Sós pálcák fokhagymás mártogatóval





















Hozzávalók:
50 dkg liszt
20 dkg margarín
1 tojás
3-4 ek tejföl
1 csapott teáskanál só.

+ tej a megkenéshez.

A hozzávalókból tésztát gyúrunk és egy kis időre hideg helyen  pihentetjük. Azután pinponglabda méretű darabokat csípünk és rudakká sodorjuk (nem kell lesztezni, nem ragad a tészta). Sütőpapíros tepsire rakjuk, hideg tejjel lekenjük, előmelegített sütőben (200 fokon kb 15-20 perc) megsütjük.

Fokhagymás mártogató:
2 ek majonéz
4 ek sűrű tejföl
2-3 gerezd zúzott fokhagyma
oregánó
só, bors.

- ezeket összekeverni és jól lehűteni.

2010. december 25., szombat

Egyiptomi torta





















Ez a  torta még csütörtökön készült kisebbik fiam szülinapjára. Receptjét itt találtam, de a krém mennyiségét kicsit csökkentettem, a tejszínhabos "krémből" pedig többet tettem, így ide azt írom, ahogy én készítettem.

Hozzávalók:
- A lapokhoz:
6 tojás fehérje
6 evőkanál porcukor
3,5 evőkanál finomliszt
12 dkg darált mogyoró (előtte megpirítva).

- A krémhez:
6 tojás sárgája
6 evőkanál porcukor (nekem kicsit soknak bizonyult, legközelebb talán csak 5-öt teszek, bár a többieknek nem tűnt túl édesnek a krém)
3,5 evőkanál finomliszt
1,5 csomag vaníliáscukor
2 dl tej
10 dkg vaj.

- A mogyorós tejszínhaboz:
5 dl tejszín (33 %-os)
3-4 evőkanál porcukor
12 dkg vágott mogyoró.

- A díszítéshez:
4 evőkanál kristálycukor.

A lapokhoz a fehérjéket habbá verjük, fokozatosan adagolva hozzá a porcukrot. Azután óvatosam beleforgatjuk a liszttel elkevert mogyorót. 3 tepsibe sütőpapírt teszünk, 22 cm-es köröket rajzolunk rájuk, mindegyiken elsímítjuk a massza 1/3 részét. 180 fokos előmelegített sütőben kb 15-18 perc alatt megsütjük. Melegen levesszük a papírral együtt a tepsiről (a papírt csak hűlés után húzzuk le a lapokról).

A krémhez a tojássárgákat, kétféle cukrot, lisztet és a tejet elkeverjük, majd lassú tűzön folyamatosa keverve sűrűre főzzük, kihűtjük, és habosra keverjük a vajjal.

A díszítéshez való kristálycukrot aranysárgára pirítjuk és sütőpapíron vékony rétegben elsímítjuk. Hagyjuk teljesen kihűlni, azután darabokra tördeljük és nyújtófával még kisebb darabokra hengereljük.

A tejszínt a porcukorral habbá verjük (esetleg lehet habfixálót is adni hozzá, én most nem tettem bele, mert nem volt itthon), és beleforgatjuk a vágott (előtte megpirított) mogyorót.

Összeállítás:
Az egyik lapot megkenjük 1 réteg tojásos krémmel, erre jön egy réteg mogyorós tejszínhab, újabb lap, megint egy réteg tojásos krém, tejszínhab, befedjük a harmadik lappal, azt is és a torta oldalát is megkenjük tojásos krémmel és végül még az egész tortát bekenjük a mogyorós tejszínhabbal is. Tetejére rászórjuk a darabos pirított cukrot.
Hűtöbe tesszük legalább egy éjszakára.

2010. december 19., vasárnap

Mákos aprósütemény















Hozzávalók:
25 dkg finomliszt
8 dkg porcukor
1/2 csomag vaníliáscukor
5 dkg darált mák
1/2 citrom reszelt héja
18 dkg margarín.

+ lekvár a tetejére.

A hozzávalókból tésztát gyúrunk, hűtőben 1-2 órát pihentetjük. Azután golyókat formázunk a tésztából, sütőpapíros tepsire rakjuk, tetejüket kissé benyumjuk, majd (sütésálló)lekvárt teszünk a mélyedésekbe és előmelegített sütőben megsütjük. Kb. 55 db jön ki ebből az adagból.

2010. december 18., szombat

Citromkrémes mákos macaron






















Az ötlet innen. A receptet és a munkamenetet  követtem az itt leírtak szerint. Nem lettek a legtökéletesebbek, de első próbálkozásra talán nem is a legrosszabb.

2010. december 12., vasárnap

Omlós vaníliás kiflik
























Hozzávalók:
42 dkg finomliszt
10 dkg darált dió
1 csomag vaníliáscukor
8 dkg porcukor
30 dkg margarín.

A hozzávalókat összegyúrjuk, 1-2 órát hűtőben pihentetjük. Azután kisebb darabokat tépünk a tésztából, kifliket formálunk, sütőpapírral bélelt tepsire rakva 190 fokos sütőben 12-15 perc alatt megsütjük. Még melegen vaníliás porcukorban meghempergetjük.

2010. december 8., szerda

Esztreházy torta

Ezt a tortát még hétvégén sütöttem  nagyobbik fiam 15.-ik születésnapjára.

Hozzávalók:
15 tojásfehérje
33 dkg kristálycukor
37 dkg darált dió
1 citrom reszelt héja
8 dkg rétesliszt
7 dkg olvasztott vaj.

A krémhez:
6 dkg rétesliszt
5 dkg kristálycukor
2,2 dl tej
3 tojás sárgája
3,5 dl növény tejszín (édesített - pl. Hulala)
0,5 dl konyak.

A tetejére:
20 dkg fehér csokiból készült máz
egy kevés barna csokimáz.


A lapokhoz a fehérjéket habbá verjük, kevesenként hozzáverjük a cukrot, a kihűlt olvasztott vajat, végül a liszttel és citromhéjjal összekevert diót lazán beleforgatjuk. 5 lapot sütünk a masszából :  - sütőpapírra 28 cm átmérőjű kört rajzolunk, tepsire tesszük, majd a tészta 5-öd részét elsímítjuk a kirajzolt kört kitöltve. Előmelegített sütőben egyenként megsütjük (180 fokon kb 16-17 perc). Melegen lecsúsztatjuk a tepsiről - a papírral együtt, arról csak hűlés után vesszük le a tésztalapot.

Krém:
A tejben elkeverjük a lisztet, cukrot, tojássárgákat, és állandó keverés mellett sűrűre főzzük, kihűtjük, majd hozzákeverjük a konyakot, és óvatosan belforgatjuk a felvert tejszínhabot.

2010. december 4., szombat

Puha mézeskalács (diós-kakaós)




Hozzávalók:
30 dkg finomliszt
15 dkg porcukor
7 dkg darált dió
1 kávéskanál szódabikarbóna
2 egész tojás
2 evőkanál méz
3 dkg vaj
1 kávéskanál mézeskalácsfűszer (én még tettem hozzá egy fél kávéskanál fahéjat)
1 evőkanál kakaó.

A cukrot, mézet, szódabikarbónát és a tojásokat pára felett, folyamatosan keverve meglangyosítjuk, majd levesszük, és belekeverjük a vajat. Kissé kihütjük. A liszthez hozzáadjuk a kakaót, diót, mézeskalácsfűszert, és összekeverjük, majd a tojásos-mézes "keverékkel" tésztává gyúrjuk. Kissé ragacsos lesz, de nem kell hozzá lisztet tenni. Folpack fóliába csomagolva egy éjszakán át hűvös helyen (de nem hűtőben) pihentetjük.
Másnap kinyújtjuk, kiszaggatjuk, sütőpapíros tepsire rakjuk,  majd előmelegített sütőben 180 fokon  kb.6-8 perc alatt megsütjük (a sütési idő függ a  mézeskalácsok méretétől is, így figyelni kell). A kisült mézeskalácsokat még forrón megkenjük felvert egész tojással, ettől szép fényesek lesznek. A tepsin hagyjuk kihűlni. Ezek a mézesek már a sütés után puhák lesznek, nem keményednek meg (persze nem szabad "túlsütni") .

2010. november 7., vasárnap

Banános tekercs


























Hozzávalók:
5 tojás
10 dkg kristálycukor
10 dkg liszt (fele rétes-, fele simaliszt)
10 g sütőpor
2 ek. kakaó.

Krém:
5 ek. tej
4 ek. kristálycukor
1 csomag vaníliáscukor
15 dkg darált dió
25 dkg vaj v. margarín.

3 db banán.

A tojások fehérjét habbá verjük, kevesenként adagolva hozzá a cukrot, majd a sárgákat is hozzáadjuk. A lisztet, sütőport és kakaót szárazon összekeverjük, és fakanállal beleforgatjuk a habba. Sütőpapíros tepsibe öntjük, előmelegített sütőben megsütjük. Melegen konyharuhában feltekerjük és kihűtjük.

A krémhez a tejet a kétféle cukorral felmelegítjük, hozzáadjuk a diót, kihűtjük. A vajat habosra keverjük a kihűlt diós masszával, 5 dkg-ot a krémből félreteszünk a tekercset kívülről bekenni, a maradékot rákenjük a tésztalapra, közepére banánt rakunk és feltekerjük. Csokimázzal (10 dkg csokiból) vonjuk be, és hűtőbe tesszük.

2010. november 5., péntek

Sajtos keksz
























Hozzávalók:
20 dkg finomliszt
kevés őrölt pirosparika
1 csapott kávéskanál só
20 dkg reszelt sajt
11 dkg margarín
1 tojás sárgája
2 kávéskanál citromlé.

A kenéshez, szóráshoz:
1 tojásfehérje
szezámmag.

A lisztet, pirosparikát, sót és a reszelt sajtot késes aprítóba tesszük, összekeverjük (így a sajt finomabb lesz benne), hozzáadjuk a margarínt, citromlevet és a tojássárgát is, morzsássá dolgozzuk, majd tálba téve tésztává gyúrjuk, hűtőbe tesszük legalább fél órára. Azután 4-5 mm vastagra nyújtjuk, tetszés szerinti formákra vágjuk, sütőpapíros tepsire rakjuk (lehet sűrűbben rakni a tepsire,mert nem "terülnek" szét sütéskor), tetejüket villával kissé elkevert tojásfehérjével megkenjük, szezámmaggal megszórjuk, és előmelegített 200 fokos sütőben kb. 10-13 perc alatt megsütjük.

2010. november 1., hétfő

Sajtos fűszeres rudak

A receptet itt találtam.


Hozzávalók:
(1 pohár = 2,4 dl)

A tésztához:
1,5 pohár langyos víz
1 kávéskanál kristálycukor
2 dkg élesztő
3 evőkanál olaj
4,5 pohár kenyérliszt (kb. 65 dkg)
1 evőkanál só
1 teáskanál ízlés szerinti fűszer (én egy kevés rozmaringot, oregánót és kakukkfüvet tettem).

Töltelék:
20 dkg reszelt sajt
fokhagymapor.

A kenéshez, szóráshoz:
olaj, fűszerek, só.

A tésztát kenyérsütőben dagasztottam, majd kelesztőtálba átpakoltam és hagytam kelni. Azután kétfelé vettem, egyenként vékonyra nyújtottam, 2/3 részére rászórtam a reszelt sajt felét, megszórtam fokhagymaporral: 










ráhajtottam az üresen hagyott tésztarészt:












majd mégegyszer behajtottam:














és nyújtófával picit áthengereltem:











A tésztát 90 fokban elfordítva pizzavágóval kb. 2 cm csíkokra vágtam, majd néhányszor megtekerve sütöpapíros tepsire raktam, letakarva 20-25 percig hagytam kelni. Sütés előtt a rudakat olajjal megkentem, picit megsóztam, enyhén megszórtam még fűszerekkel és előmelegített sütőben (kb. 200 fokon) megsütöttem.
2 tepsivel lett belőle.




2010. szeptember 18., szombat

Narancsos töklekvár






















Hozzávalók:
1 kg tök (hokkaido) - tisztán mérve
3 nagyobb narancs
1 citrom kifacsart leve
50 dkg zselésítőcukor (nálam Dr. Oetker-es volt)
egy kis darab megtisztított, lereszelt gyömbér (nekem most nem volt).

Először a jól megmosott narancsokat meghámoztam, a gerezdekről a hártyát is lebontottam (másképp keserű lesz a lekvár), majd a húsát felkockáztam.
A narancsok héját (én csak kb felét, vagyis kb 1,5 narancsnak a héját tettem bele) éles késsel megtisztítottam teljesen a fehér részektől, felvágtam és fél dl vízben 1,5 evőkanál kristálycukorral megfőztem.
A tököt kockákra vágtam, 2 dl vízzel és a citromlével feltettem főzni (...ha van, a gyömbért is beletesszük). 15 perc elteltével hozzáadtam a 3 narancs felkockázott húsát  és tovább főztem, amíg a tök megpuhul.
Szétmixeltem a megfőtt narancshéjakkal (szirupostól) együtt. Nagyobb edénybe tettem, hozzáadtam a zselísítőcukrot, majd forrástól számítva kb 10 percig főztem. Forrón üvegekbe töltöttem, lezártam, és 5 percre tetejükre állítottam az üvegeket, majd visszafordítottam. Nekem ebből a mennyiségből  6 db (kb! 2 dl-es) üveggel lett.

Megj.: Ma főztem megint, de már 1,5 adagot, és most tettem bele őrölt gyömbért is (friss hiányában) - 1,5 adaghoz kb 1 mokkáskanálnyit. És mivel most kisebbek voltak a citromok, kettőnek a levét tettem bele. Narancsok is kisebb méretűek voltak, így abból 6 db-ot tettem a 1,5 adaghoz, a héját most is csak 1-2 narancsnak főztem meg.




















2010. szeptember 16., csütörtök

Pizza

1.Kolbászos                                      2.Sonkás

















Hozzávalók: (2 nagyobb pizzához)
-- A tésztához:
45-50 dkg kenyérliszt
1 dkg élesztő
2 ek olaj
3,5 dl langyos víz
só, oregánó.

-- A pizzaszószhoz:
egy kis konzerv sűrített paradicsom
4 gerezd zúzott fokhagyma
olaj (kb 0,5 dl)
ízlés szerint oregánó
= ezeket összekeverni.

Hagyományos módon kelt tésztát készítünk. Ha megkelt, kétfelé osztjuk, kinyújtjuk, sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, megkenjük a szósszal.
Mi általában ananászos-sonkásat és kolbászos-kékpenészes sajtosat (csípős paprikával) készítünk.
Az ananászos-sonkáshoz a szósszal megkent tésztára rárakjuk a sonkát, ananászkockákat és megszórjuk reszelt sajttal.
A kolbászosnál  a szósszal megkent tésztára rárakjuk a kolbászkarikákat, csípös paprikát, 7-8 dkg reszelt penészessajtot megkeverve 10-15 dkg reszelt trappistasajttal.
Előmelegített jó forró sütőben (maximum hőfokon) megsütjük.

2010. szeptember 12., vasárnap

Linzergolyók
















Hozzávalók: (kb 40 db-hoz)
12 dkg porcukor
38 dkg finomliszt
25 dkg margarín
1 csomag vaníliáscukor
1 citrom reszelt héja.

Sütésálló lekvár.
A hempergetéshez vagdalt dió.

A tészta hozzávalóit összegyúrom. Kétfelé osztom és mindkét részből vastagabb hengert formázok (kb 5 cm átmérőjűt), külön-külön folpack fóliába csomagolom és hűtőbe teszem legalább 1 órára (de jobb egy éjszakára).
Azután a hengereket felszeletelem (egy hengerből kb 18-20 szeletet):







A szeletekből golyókat formázok:









Minden golyóból egy kisebb darabot lecsípek, a nagyobbik részbe fakanál nyelével lyukat csinálok, sütésálló lekvárral megtöltöm, a lecsípett darabot kissé ellapítom, befedem vele a lekvárt és újra szép golyóvá gyúrom, meghempergetem vagdalt dióban:








Sütőpapíros tepsibe rakom:










 Előmelegített sütő ben (190 fokon) kb 15-17 perc alatt megsütöm:

2010. szeptember 11., szombat

Torta

Ez a torta most csak azért készült, hogy elhasználjam a maradék pillecukros bevonómat meg a felmaradt virágokat.
Mandulás piskótalap tejszínes csokikrémmel és banánkarikákkal töltve.


















És még egy ötlet, hogyan lehet a tortapapírt tisztán tartani a torta készítésénél (bár sokaknak gondolom nem új, de lehet valakinek azért jól jön):

-szélesebb csíkokra vágott fóliát ( én egy nagyobb zacskót vágok 3 szalagra, mert könnyebb utána kihúzni a torta alól, mint a folpack fóliát - az nagyon tapad) ráhelyezem a tortapapírra mintegy háromszöget formázva, hogy mindenütt fedve legyen a papír és ráteszem a tortalapot
-megtöltöm és kívülről is bekenem a tortát, majd hűtőbe teszem, és mielőtt bebrítom, egyenként kihúzom a fóliacsíkokat
 

2010. szeptember 4., szombat

Lekváros kifli

Mostanában gyakran nézelődtem lengyel gasztroblogokon, és majdnem mindegyiken  feltűnt ez a recept, persze mindenhol csak dícsérték, gondoltam, ez nem lehet véletlen. Nekem először soknak tűnt a 96 db !!! kifli (ennyi van 1 adagból, felezni akartam a mennyiségeket, de nagyon jól tettem, hogy maradtam az egész adagnál .... . Nagyon finom! Mindenkinek csak ajánlani tudom.



















Hozzávalók:
1 dl langyos tej
50 g élesztő ( -t ír a recept, én 42 g-ot tettem, mert nálunk ennyi az 1 kocka, szerintem elég volt)
5 ek porcukor
30 dkg rétesliszt (ha túl lágy  a tészta, lehet  még  hozzátenni 5 dkg lisztet)
15 dkg vaj (én  margarínt tettem)
3 tojás sárgája
lekvár.

A sütés utáni kenéshez tojásfehérje + kristálycukor a szóráshoz.

A tejbe tettem 1 evőkanállal a porcukorból és az élesztőt, majd hagytam felfutni. Addig a lisztet a maradék porcukorral és a margarínnal elmorzsoltam, hozzáadtam a tojássárgákat és a felfuttatott élesztőt. Én még hozzágyúrtam a + 5 dkg lisztet is, és átraktam a kenyérsütőgépbe, az dolgozta ki a tésztát. Keleszteni már nem hagytam benne, hanem egy nagyobb edénybe hideg vizet engedtem és a vízbe tettem a tésztát. Kb 20-25 perc után feljön a víz tetejére, akkor lisztezett felületre kitesszük, 8 részre osztjuk. Mindegyiket kinyújtjuk 2-3 mm vasrtagságúra, 12 cikkre vágjuk a köröket, a szélesebb felükre lekvárt  teszünk (én sütésálló lekvárt tettem), feltekerjük (megj.: ajánlom a kiflik végeit sütés előtt "összecsípni", mert nekem az első tepsinél kifolyt még a sütésálló lekvár is, azután a többinél már összecsíptem a csücsköket, így már nem folyt ki !), papírral bélelt tepsire rakjuk, és előmelegített sütőben 180 fokon kb 15 perc alatt szép aranysárgára sütjük. Még forrón megkenjük villával kissé elkevert tojásfehérjével és megszórjuk kristálycukorral.

2010. szeptember 1., szerda

Krumplis perecek




















Nagyon megtetszettek itt ezek a perecek, ma én is elkészítettem. A krumplitól finom puha lett. Én most szezámmaggal, mákkal és durva szemű sóval szórtam meg, de tuti nyerő a szezámos (nagyon szezámos!!!) lett mindenkinél.

Hozzávalók:
18 dkg főtt krumpli (kihűtve, finomra reszelve)
20 dkg rétesliszt
kevés sütőpor (én 1 mokkáskanálnyit tettem)
10 dkg vaj (margarín)
1 kk só + 1 kk fűszerkeverék (én sültkrumpli keveréket tettem).

A kenéshez tojás
A szóráshoz szezámmag.

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, kis darabokat tépünk belőle, vékony rudacskákat sodrunk, majd perecekké formázzuk. Papírral bélelt tepsibe rakjuk (nekem 22 db lett). Felvert tojással megkenjük, bőven megszórjuk magokkal és előmelegített sütőben (én 190 fokon) megsütjük (kb 20-25 perc alatt).

2010. augusztus 29., vasárnap

Mini "kürtőskalácsok"




Erre a mini "kürtőskalácsokra" itt találtam rá (a videóra kattintva a készítés menete is megnézhető), és már nagyon régóta készültem kipróbálni. Ma végre rászántam magam, meglepetésemre nem is volt olyan nagyon időigényes, mint amilyennek gondoltam. A tészta receptjét is az előbb linkelt oldalról vettem. Amit megjegyeznék, nekünk kicsit kevésnek bizonyult a cukor a tésztában, (bár én még tettem kevés lisztet hozzá, mert túl lágynak éreztem, lehet ezért nem lett azután annyira édes...). De a kisült kalácskák még kaptak "fahéjas- porcukorfürdőt", így lehetett korrigálni, ki mennyire szeretné édesre.


Hozzávalók:
4 dkg vaj
4 dkg zsír
30 dkg rétesliszt
1/4 kávéskanál só
3 tojás sárgája
5 ek porcukor (én legközelebb többet teszek)
2 dkg élesztő
1 dl tej (én csak fél dl-t tettem, még így is kellett tennem hozzá lisztet)
2 ek rum.

A kenéshez,szóráshoz:
1 tojás fehérje,
fahéj
kristálycukor
kb két maréknyi vágott dió
fahéjas porcukor.

A tészta hozzávalóiból keményebb tésztát készítettem, letakarva pihentettem.
Azután én kisebb tojás méretű darabokat téptem, azt vékonyra (kb ceruza vastagságra) sodortam, kettévágtam, így két db kalácsom lesz egyszerre. Kis fémhengerekre tekertem (nem kentem be a hengereket semmivel, így is szépen lejöttek sütés után), fahéjas kristálycukorban meghengergettem, tojásfehérjével megkentem, vagdalt dióba forgattam, majd papírral bélelt tepsibe rakva előmelegített sütőben (kb 180 fokon) 15-20 perc alatt megsütöttem. Még melegen fahéjas porcukorban megforgattam.

2010. augusztus 17., kedd

Húsgombócok tejszínes hagymaszószban




Hozzávalók:

A gombócokhoz:
        1/2 kg darált hús
        1 zsemle (beáztatott, majd kinyomkodott)
        só
        bors
        őrölt pirospaprika
        petrezselyemzöld.

 A hagymaszószhoz:
        4 fej hagyma
        3-4 dl tejszín
        1 evőkanál liszt
        1 leveskockából (én zöldségeset használtam) készült 1/2 l alaplé.

A gombócok hozzávalóit összegyúrjuk, kisebb golyókat formázunk és olajban kisütjük, kiszedjük, félrerakjuk.
Az olajból, amiben a gombócokat sütöttük, egy teflonserpenyőbe teszünk pár kanálnyit, rádobjuk a picit vastagabb szeletekre vágott hagymát, kissé megpároljuk, hozzáadjuk a kisütött húsgolyókat, felöntjük az alaplével és hagyjuk egyet forrni. A tejszínben elkeverjük a lisztet és behabarjuk a szószunkat. Ha kell, még utánaízesítjük (nekem már csak egy kevés bors kellett bele). Tetszés szerinti kifőzött tésztával tálajuk.


      


2010. augusztus 14., szombat

Bohócos torta





















Mogyorós lapok, csokikrémmel (tejszínes) + banánkarikákkal töltve, pillecukros bevonó.

2010. augusztus 7., szombat

Karamellkrémes süti
















Hozzávalók:
A piskótalapokhoz:
10 tojás
10 evőkanál kristálycukor
10 evőkanál rétesliszt
1 csomag sütőpor.

A sziruphoz:
2 dl tea
2,5 dl rum
13 dkg porcukor
2 ek kakaópor
1 csomag vaníliáscukor.

Krém:
15 dkg kristálycukor
2,5 dl tejszín (33%-os)
25 dkg vaj vagy margarín.

Lekvár, csokimáz.

Először a krémhez a kristálycukrot karamellizáljuk, felöntjük a tejszínnel és lasssú tűzön addig kevergetjük, amíg a karamell teljesen elovad. Kihűtjük. Jobb, ha  legalább egy egész éjszakát tartjuk hűtőben, akkor jobban felverődik.
A piskótalapokhoz a fehérjéket habbá verjük, hozzáadjuk a kristálycukrot, a sárgájákat, végül beleforgatjuk a sütőporral elkevert lisztet. Sütőpapírral bélelt tepsiben két lapot sütünk  belőle.
A szirup hozzávalóit pár percig főzzük, kihűtjük.
A jól lehűtött karamellás tejszínt habbá verjük. A vajat vagy margarínt habosra keverjük, kevesenként hozzákeverjük a felvert tejszínhabot. Ha valaki édesebbre szeretné, tehet hozzá porcukrot.
Az egyik piskótalapot valamilyen pikáns lekvárral megkenjük, rátesszük a másik lapot, és rálocsoljuk a kihűlt rumos oldatot. Rákenjük a krémet, a tetejét pedig csokimázzal vonjuk be.

2010. július 18., vasárnap

Pudingos pite

Ezt a receptet egy szlovák oldalon találtam. Igaz, ott almával készült. Persze készülhet más gyümölccsel is és a pudingot is lehet variálni.









Hozzávalók:
Tésztához:  (1 pohár = 250 ml)
3 pohár finomliszt
1 pohár porcukor
2 csomag vaníliáscukor
1 csomag sütőpor
reszelt citromhéj
1 egész tojás és 1 sárgája
25 dkg margarín
szükség szerint 1-2 ek tejföl.

Pudinghoz:
4 csomag pudingpor (nálam vaníliás) + tettem még hozzá 1 cs. vaníliáscukrot
1 liter tej
4-6 ek kristálycukor (ízlés szerint).

gyümölcs (nálam őszibarack), lekvár.

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk. Vigyázat, a tejfölt csak akkor adjuk hozzá, ha nem akar összeállni a tészta, mert én mindjárt hozzátettem és túl lágy lett a tészta, így még kellett lisztet hozzáadnom. Fóliába csomagolva hűtőbe tesszük.
A gyümölcsöt felkockázzuk.
Megfőzzük a pudingot.
A tésztát kétfelé osztjuk. Az egyiket tepsi méretűre nyújtjuk, nagyon vékonyan megkenjük lekvárral (én narancslekvárral kentem meg, baracklekvár hiányában), ráraktam a gyümölcsöt, rákentem a meleg pudingot, majd befedtem a másik kinyújtott tésztalappal, villával megszurkáltam a tetejét. Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 35-40 perc alatt megsütjük. Ha kihűlt, hűtőbe tesszük. Hidegen kitűnő nyári sütemény.


2010. július 13., kedd

Pizzás csónakok


Limara receptje szerint készült. Már régóta várakozott nálam kipróbálásra, aztán Edó blogja eszembe juttatta. A recept Limaránál. Én pizzakrémmel kentem meg, pirított hagyma és kolbászkarikák kerültek még bele.