2020. október 23., péntek

Miso pasztás fokhagymás csirkecombok

 










Hozzávalók:

5 db alsó csirkecomb

5 db felső csirkecomb


A pácoláshoz:

15 dkg fehér miso paszta

6 dkg vaj 

2 evőkanál méz

frissen reszelt gyömbér (kb.1 teáskanálnyi)

1 evőkanál rizsecet

frissen őrölt bors


+ 8-10 duci gerezd fokhagyma


A miso pasztát az olvasztott vajjal, mézzel, gyömbérrel, rizsecettel és frissen őrölt borssal összekevertem. A megmosott, papírtörlővel leitatott combokat bekentem minden oldalról a keverékkel, és egy tepsibe raktam, rászórtam a megpucolt, késsel szétlapított fokhagymagerezdeket, és így betettem a hűtőbe pácolódni kb.3-4 órára.

Azután a sütőt bekapcsoltam 180 fokra és az előkészített tepsit a combokkal (amit felöntöttem kb. fél dl vízzel) beraktam sülni. Háromnegyed óra sülés után egy szilikonecsettel szétkentem a combokon a kissé már pirosodó vajas kencét a tetejükön, melocsoltam saját levével és tovább sütöttem, míg szép pirosra sült(közben még párszor meglocsoltam a lével).

Párolt rizzsel (amit a fokhagymás szafttal meglocsoltam) és kínai salátával tálaltam. (A kínai saláta receptje ennek a bejegyzésemnek a végén szerepel.)







2020. október 21., szerda

Kínai csirkemell

 




Hozzávalók:

1, 2 kg csirkemellfilé


Pácoláshoz:

3 evőkanál szójaszósz

3 evőknál víz

3evőkanál olaj

3 evőkanál rizsecet

3 evőkanál burgonyakeményítő

kb. 2 ujjnyi friss gyömbér 


A szószhoz:

6 evőkanál Hoisin szósz

3 evőkanál barnacukor

3 evőkanál rizsecet


+ tálaláshoz újhagymakarikák


A csirkemellet csíkokra vágtam

A pác hozzávalóit összekevertem és beleforgattam a csíkokra vágott csirkemellet. Folpack fóliával letakarva hagytam a hűtőben pácolódni 4 órát (lehet egész éjjel hagyni pácolódni).

Azután egy (nagyobb!) teflonserpenyőben kevés olajat hevítettem, és a bepácolt csirkemellcsíkok felét rádobva hirtelen megpirítottam, majd kiszedtem. A másik adag csirkemmelcsíkokat ugyanígy megpirítottam, azt is kiszedtem. A szósz hozzávalót a serpernyőben összeforraltam, beleraktam a húst és kevergetve főztem még amíg a hús puha lesz (5-10 perc).

Párolt rizzsel és újhagymakarikákkal megszórva tálaltam.

Mellé kínai kelből készült saláta volt: (ötlet innen - kicsit módosítva az arányokat)

Hozzávalók:

1 nagyobb kínai kel

Öntet

1 liter viz

3 gerezd zúzott fokhagyma

5 evőkanál ecet 

3 csapott teáskanál só

4 evőkanál kristálycukor

5 evőkanál édes-savanyú csiliszósz (ízlés szerint)

A kínai kelt hosszában negyedekbe, majd csíkokra vágtam.

Az öntet hozzávalóit összekevertem, beleforgattam (kézzel) a kínai kelt és hagytamállni pár órát,hogy összeérjenek az ízek. Finom saláta.







Almás morzsasüti

 










Hozzávalók: (20x32 cm-es tepsi)

25 dkg rétesliszt

12 dkg porcukor

1 csomag vaníliáscukor

fél citrom reszelt héja

12,5 dkg vaj

+  egy marék durvára vágott dió


Töltelék:

50 dkg alma (tisztán mérve)

egy marék mazsola

2 teáskanál fahéj


A lisztet, porcukrot, vaníliáscukrot szárazon összekevertem, majd a vajjal és a citromhéjjal morzsássá dolgoztam. A felét ennek a morzsának egy jól kivajazott tepsibe szórtam, a maradék morzsához pedig hozzákevertem a vagdalt diót és félretettem. A tepsiben levő morzsára egyenletesen rászórtam a fahéjjal és mazsolával összekevert reszelt almát, majd elosztottam a tetején a diós morzsát. 170 fokos előmelegített sütőben megsütöttem (kb.35-40 perc, sütőtől függően). Ha kihűlt, akkor szeleteltem. 












2020. október 18., vasárnap

Tejfölös-vajas tésztás kiflicskék

 










Ezeket a kifliket bármilyen töltelékkel tölthetjük. Lehet akár dió-, vagy máktöltelék is, esetleg puding stb. Én most gesztenyepürés, nutellás, és szilvalekváros töltelékkel próbáltam. A nutellástól és a szilvalekvárostól féltem, hogy majd kifolyik, de nem.  (A képen látható, hogyan tekertem fel a kifliket: a csücsköket az első tekerésnél behajtottam és enyhén lenyomtam, majd tovább tekertem.)


Hozzávalók: (80 db kiflicskéhez)

40 dkg simaliszt

25 dkg vaj

37 dkg tejföl


+ 1 tojás a lekenéshez 


+ töltelék: 

1., nálam most 40 dkg gesztenyepüré + 2 csapott evőkanál zsemlemorzsa, pár evőkanál tejszínnel lágyítva (esetleg ízlés szerint cukor hozzáadásával, de én cukrot nem tettem, csak pici rumot)

2., szilvalekvár

3., nutella

A lisztet a vajjal összemorzsoltam, ekkor hozzáadtam a tejfölt és összegyúrtam. 10 egyenlörészre osztottam, amiket egy tányéron, folpack fóliával letakarva betettem a hűtőbe. Onnan mindig egy gombócot kivéve,  lisztezett felületen kb. 26-27 cm körré nyújtottam, 8 cikkre vágtam, a szélesebb felüknél tölteléket tettem, feltekertem a képen látható módon. Sötőpapíros tepsire raktam,megkentem villával felvert tojással és 200 fokos előmelegített sütőben kb. 22-25 perc alatt megsütöttem (sütőtől is függ). Még melegen porcukorba forgattam (vagy csak szitálunk rá melegen porcukrot).









  



Kardinális szelet

 










Ebből az adagból 2 "rúd" süti lesz.


Hozzávalók:

- A habos részhez:

7 tojás fehérje

15 dkg kristálycukor

5 dkg kukoricakeményítő


- A piskóta részhez:

2 egész tojás

7 tojás sárgája

10 dkg kristálycukor

1 csomag vaníliáscukor

10 dkg rétesliszt


- A töltelékhez:

2,5 dl tejszín (33%-os)

25 dkg mascarpone

ízlés szerint porcukor (3-4 teáskanál)


eperlekvár

pár szem eper (nálam most fagyasztott volt)


2 tepsit  sütőpapírral kibéleltem.

A sütőt bekapcsoltam 160 fokra, légkeverésre.


A habhoz a fehérjéket csipet sóval elkezdtem verni. Lassan adagolva azután hozzávertem a cukrot is és végül a keményítőt. Egy habzsákba töltöttem. Félretettem.

A piskótatésztához a tojássárgákat, az egész tojásokat és cukrot, vaníliáscukrot habosra vertem.  Végül óvatosan hozzáforgattam a lisztet. Ezt a masszát is habzsákba töltöttem. A tepsikre 3-3 "lapot" nyomunk (a kép alapján).

A tepsiket légkeverésen egyszerre sütöttem (kb. 25-30 perc) úgy, hogy félidőben kicseréltem és megfordítottam a tepsiket.

Amikor megsültek a lapok, 5 percet hagytam állni, majd lehuztam őket a tepsiről, ráhelyeztem a lapok tetejére egy tiszta sütőpapír, majd a két papírt egyszerre emelve átfordítottam  és lehúztam róluk óvatosan a papírt. 

A krémhez a tejszínt habbá vertem. A mascarponet kikevertem kevés porcukorral, majd hozzákevertem a felvert tejszínt, ízlés szerint még adhatuk hozzá cukrot.

Az egyik "lapot" megkentem eperlekvárral, rákentem a krém 1/4-ét, ráraktam szeletekre vágott epret, ráhelyeztem egy másik lapot, majd újra a krém 1/4-e, eperszeletek, végül rá a harmadik lap. Ugyanígy összeállítottam a másik 3 lapot is.

Porcukorral megszórtam és recés késsel óvatosan szeleteltem.