2021. július 30., péntek

Csilis édes-savanyú csirkemell

 











Hozzávalók: 

5 db csirkemell

só, frissen őrölt bors

1,5 evőknál simaliszt

1,5 evőkanál burgonyakeményítő

---

5 gerezd fokhagyma

2-3 cm gyömbér

4 evőkanál méz

6 evőkanál csípős ketchup

2 evőkanál szójaszósz

ízlésszerint csilipaprika

1  csésze víz

ízlés szerint lime lé (kb. 2-3 evőkanálnyi, vagy helyette tehetünk rizsecetet,ha nincs kéznél lime)

1 mokkáskanál burgonyakeményítő

olaj


Először megpucoltam a fokhagymát és a gyömbért, apróra vagdaltam mindkettőt.

A csirkemelleket megmostam, papírtörlővel leitattam a vizet róluk. Félbevágtam, hogy 2 vékonyabb szelet legyen belőlük. Sóztam,borsoztam, majd a burgonyakeményítővel elkevert lisztbe forgattam. Egy tefloserpenyőben kevés olajat hevítettem, és hirtelen megsütöttem mindkét oldalukon a melleket (kb.2 perc oldalanként,  vékonyszeletek, hamar megsülnek, nem nagyon jó túlsütni őket). Kiszedtem egy tányérra.

A visszamaradt olajhoz öntöttem még egy kevés olajat, rádobtam a fokhagymát és a gyömbért, ízlés szerint felkarikázott csilit, azután hozzáadtam a mézet, majd a ketchupot, szójaszószt, kevergetve hagytam kicsit besűrűsödni, felöntöttem a csésze vízzel, hagytam újra felforrni, hozzáadtam a lime levet, közben kevergettem .

1-2 evőkanál hideg vízben elkevertem 1 mokkáskanálnyi burgonyakeményítőt, ezzel besűrűsítettem a szószt,2-3 percet forralva (közben keverve). Ha kell, még utánaízasítettem. Visszaraktam a melleket, úgy, hogy először  mindkét oldalát belemártottam a szószba. Egyet rottyant, kész is.

Párolt rizzsel tálaltam.





2021. július 28., szerda

Bazsalikomos panna cotta eperzselével

 














Hozzávalók: (6 pohárhoz)

7 dl tejszín

1 dl zsíros tej

fél citrom reszelt héja

12-13 g bazsalikomlevél (nálam fahéj aromájú bazsalikom) 

10 dkg kristálycukor

1 mokkáskanál Dr.Oetker vaníliaaroma

4 lap zseelatin


Az eperzseléhez:

kb. 2 maréknyi (fagyasztott) eper

1 lapzselatin

ízlés szerint kristálycukor


A tejszínt, tejet, vaníliaaromát, reszelt citromhéjat és a bazsalikomleveleket botmixerrel turmixoltam. Egy vastag aljú lábasban melegedni tettem, hozzáadva a cukrot is. Amikor már jó meleg, de nem forr,  levettem, hagytam 5 percet állni, majd  sűrű szitán átszűrtem,egy kanállal jól kinyomkodtam a visszamaradt bazsalikomleveleket és ciromhéjraszeléket. A leszűrt keveréket visszaöntöttem a lábaskába, melegedni tettem újra. Nem kell forralni.

Közben a lapzselatinokat hideg vízbe áztattam. 

Mikor a keverék jó meleg, hozzáadtam a kinyomkodott zselatinlapokat, kevergetve hagytam elolvadni és kiadagoltam az előkészített poharakba. Folpack fóliával letakartam őket, hagytam kihűlni, azután beraktam a hűtőbe. Mikor megdermedt, elkészítettem az eperzselét.

Az epret (én még fagyosan) negyedekbe vágtam. Ízlés szerint cukrot adtam hozzá, pár evőkanál vizet és melegedni tettem. Közben 1 zselatinlapot hideg vízbe áztattam. Mikor az eper egyet rottyant, hozzáadtam a kinyomkodott zselatinlapot, hagytam elolvadni. Kevergetve kihűtöttem, és a poharak tetején óvatosan elosztottam. (Meg kell várni, amíg az epres massza kihűl,különben feloldja a már megdermedt bazsalikomos tejszínt.) Beraktam a hűtőbe masnapig dermedni.