2015. október 5., hétfő

Mézes-fokhagymás csirkecomb





















Hozzávalók:
4 db csirkecomb
4 duci gerezd fokagyma, nagyon apróra vágva

A páchoz:
1 - 1,5 teáskanál Erős Pista paprikakrém
2 evőkanál Worcester szósz
1 evőkanál szójaszósz
2 evőkanál méz
1 teáskanál só

Lekenéshez :1 evőkanál méz 1 evőkanál vízzel elkeverve.

A megmosott, szárazra törölt csirkecombok bőre alá bedörzsöltem az apróra vágott fokhagymát.
A pác összes hozzávalóját összekevertem, jól bedörzsöltem vele a combokat, a maradék pácot is ráöntve, folpack fólával lefedve hagytam 3 órát állni.
Utána tepsiberaktam a combokat, a maradék pácot rálocsoltam, öntöttem alá kevés vizet (kb. 1 dl) és előmelegített sütőben 170 fokon sütüttem (kb. 1 órát- néha lehet kevés vizet még aláönteni), közben a sütés vége előtt kb.10 perccel még bekentem a vízzel elkevert mézzel és addig sütöttem, míg szép piros lett.
Rizzsel és vajas-karamellizált, balzsamecetkrémmel meglocsolt körtével ettük.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése