2010. május 29., szombat

"Harisnyás pippi" - puncstorta

Megint torta! Most készen vásárolt tortabevonóval borítottam be, abból készültek a figurák is. Nagyon jó volt vele dolgozni, jól bírta a többszöri próbálkozást is, míg végre sikerült kicsit "felismerhető" Pippit és majmot formázni. (Ezt még gyakorolnom kell!)




















22 cm-es formában készült

2x 2 tojásból  (alsó és felső lap)
1x 6 tojásból (középső lap) készült piskóta.

Szirup:
7 dl víz, 25 dkg kristálycukor = ezekből szirupot főztem. Amikor kihűlt, puncsaromával és rumaromával ízesítettem (lehet rummal is, én most nem akartam alkoholt beletenni), kevés piros ételfestékkel megszíneztem.

Az egyik vékony piskótalapot folpackkal kibélelt tortaformába tettem, megkentem ribizlilekvárral, rátettem a 6 tojásos lapot, pengével "berácsoztam" a tetejét (jobban beszívja a szirupot), rálocsoltam a szirupot. A másik vékony lap alját szintén lekvárral megkentem és rátettem a szirupos lapra. Fóliával letakartam, tálcát tettem a tetejére és lenyomattam, így hagytam 5-6 órát. 
Azután tálcára borítottam (most a teteje lesz alul, így majd annak is lesz ideje, hogy egy kis szirupot szívjon magába. (Nálunk mindenki úgy szereti a puncsost, ha jó szirupos, azért csinálom így!) Egy kevés Ráma margarint porcukorral (ízlés szerint) és ribizlilekvárral habosra kevertem, azzal bekentem a torta oldalát és tetejét, majd hűtőbe  tettem (egy éjszakára). Másnap borítottam be a bevonóval. 

2 megjegyzés: