2012. július 12., csütörtök

Mustáros sertéshús















Juci blogjáról lestem el a receptet, csak nálam nem sertéscombból, hanem lapockából készült és egy kis gerezd fokhagyma került még bele.

Hozzávalók:
1 kg sertéslapocka
olaj (kb. 1 dl)
3 közepes hagyma
2 db zöldpaprika
bors
1 kis gerezd fokhagyma
1 kávéskanál pirospaprika
2 evőkanál mustár
1 evőkanál liszt.

Az olajon megpároljuk a hagymát, meghintjük pirospaprikával és rögtön rádobjuk a felkockázott húst, a csíkokra vágott paprikát és a felaprított fokhagymagerezdet. Sózzuk, borsozzuk, és egy kicsit pirítjuk a húst, majd kevés vízzel felöntjük és puhára pároljuk. 
A mustárt a liszttel és kevés vízzel simára keverjük, teszünk hozzá egy keveset a hús levéből, hogy a hőkülönbség kisebb legyen, és a húsra öntjük, összeforraljuk.
Én tarhonyával tálaltam.

2 megjegyzés:

  1. A fokhagyma jó döntés volt, bár én akár 2-3 gerezdet is elviselnék. A tarhonyát viszont nem értem. A képen egyértelműen rizs látható (?)

    VálaszTörlés
  2. A képen NEM rizs van, hanem tarhonya, csak hosszúkás formájú, másnéven szlovák rizsnek is hívják. Tésztaköret, melyet ugyanúgy kell elkészíteni, mint a másik formájú tarhonyát. (Olajon megpirítottam, majd vízzel felöntöttemm,sóztam, borsoztam. Néha keverek apróra vágott kicsi fej vöröshagymát is a pirításkor, jobb ízű lesz tőle.)

    VálaszTörlés