2014. április 22., kedd

Dagasztás nélküli kenyér






Az eredeti recept a erről a blogról való. Már többször megsütöttem.

Hozzávalók:
250 ml joghurt
460 ml langyos víz (fontos, hogy a két folyadék együtt 710 ml legyen)
1 tasak Dr. Oetker szárított élesztő (vagy 20g  friss)
1,5 evőkanál só (25 g) -  vagy ízlés szerint (az eredeti receptben 2 evőkanálnyi szerepel, nekem kicsit sósnak tűnt)
820 g sima kenyérliszt (vagy sima finom fehérliszt)
ízlés szerint magvak (én 2 evőkanál napraforgómagot és 2 evőkanál lenmagot tettem)

A joghurtot és a vizet elkeverjük. Hozzáadjuk az élesztőt. Pár percet hagyjuk állni. Utána hozzáadjuk a lisztet, sót, magvakat. Összegyúrjuk csak annyira, hogy ne legyenek száraz lisztes részek benne. Kelesztőtálban letakarva szobahőmérsékleten hagyjuk állni 12 órát. (Pl. este öszeállítjuk, reggel sütjük.)
Azután lisztezett táblára borítjuk a tésztát -- én kétfelé veszem, és két hosszúkás (kb. 30 cm hosszú) kenyeret sütök belőle, de volt már úgy is, hogy egészben sütöttem meg. A sütőt 230 fokra melegítettem elő, együtt egy fedeles nagyobb tepsivel. Azután a forró tepsit kivettem a sütőből, kicsi lisztet szórtam alulra és óvatosan beletettem az egyik megformázott kenyeret, pengével pár helyen vágást ejtettem rajta, rátettem a tepsi fedelét és 30 percig lefedve sütöttem, utána levettem a fedelét és még 15-20 percig sütöttem. Sütés után hideg vízzel lekentem a forró kenyeret. Rácson hagytam kihűlni.



2 megjegyzés: