2016. június 10., péntek

Kókusztejes csirke






















A recept ötlete innen, kicsi módosítással készült nálam.

Hozzávalók:
1 kg csirkehús (csirkemell vagy combfilé)
5 gerezd fokhagyma
2 közepes hagyma (lila)
1/2 teáskanál reszelt gyömbér
1/3 teáskanál őrölt római kömény
1/2 teáskanál garam masala
1/2 teáskanál kurkuma
1-2  szárított csilipaprika (2 kicsit tettem)
1 csapott  teáskanál só
1  1/2 teáskanál kukoricakeményítő
20 dkg kókusztej
olaj

A hagymát kockákra, a fokhagymát apróra vágtam. Lereszeltem a meghámozott gyömbért.
A húst kockákra vágtam, megsóztam. Felhevített olajon megpirítottam (én kétszerre pirítottam, hogy ne engedjen vizet) és mikkor már megpirult, kiszedtem egy tányérra.
A visszamaradt olajra (ha kevés, kicsit még önthetünk hozzá) rádobtam a hagymát, megpároltam, hozzáadtam a fokhagymát, római köményt, gyömbért, ezzel is kicsit pirítottam, majd beletettem a kurkumát, csilit, majd visszaraktam  a húst is, felöntöttem kevés vízzel (kb. 1-1,5 dl). Hagytam főni kb. 15-20 percet. Az eredeti receptben nem szerepelt, de én besűrűsítettem kevés kukoricakeményítővel, amit nagyon kevés vízben kevertem el. Hozzáadtam a kókusztejet is, utánaízesítettem ha kellett, a végén vágott petrezselymet adtam még hozzá (eredetileg koriander kellett volna bele, de nekem nem volt). Párolt rizst készítettem hozzá.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése