2017. február 25., szombat

Rakott káposzta



















   Hozzávalók (nagyobb adag):
1 kg darálthús
40 dk rizs
1,5 kg savanyúkáposzta
só, bors, őrölt kömény
darált pirospaprika
olaj
1 nagy és 1 kisebb hagyma
3 duci gerezd fokhagyma
2 evőkanál paradicsomsűrítmény
400 g tejföl + 400 g tejföl a tálaláshoz.

A nagyobb hagymát apróra vágtam. Kevés olajon üvegesre pároltam, pirospaprikával megszórtam, hozzáadtam a darálthúst,zúzott fokhagymát, paradicsomsűrítményt, megsóztam, borsoztam, csipetnyi őrölt köménnyel fűszereztem, majd lefedve puhára pároltam.
Közben a kisebb hagymát is apróra vágtam, azt is kevés olajon üvegesre pároltam,hozzáadtam a savanyúkáposztát, és ezt is puhára pároltam.
Közben elkészítettem a párolt rizst is.
Amikor minden megpuhult, a rizst összekevertem a darálthússal.
Egy tepsit nagyon vékonyan kiolajoztam.
Alulra szétterítettem benne a párolt savanyúkáposzta 1/3-át, erre jött a rizs-darálthús keverék fele, kissé lenyomkodtam, majd jött a káposzta  második harmada, ezután a rizs-darálthús, szintén kicsit ellapogatva, és végűl a maradék káposzta, enyhén lenyomva. Erre rákentem egy nagy doboz tejfölt (400 g), megszórtam füstölt pirospaprikával,  őrölt borssal és előmelegített sütőben kb. 45 perc alatt megsütöttem.
Tálaláskor még tejfölt adtam hozzá.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése