2018. július 2., hétfő

Citromos torta























Hozzávalók: (22 cm-es tortaformához)

--- Tortalapokhoz: (2 db ilyen 3 tojásos lapot kell sütni)
3 tojás
75 g kristálycukor
80 g simaliszt
1 teáskanál vaníliáscukor
21 g olaj
1 mokkáskanál citromolaj (vagy reszelt citromhéj, vagy citromaroma)
csipet só

A tortaforma aljába sütőpapírt teszek (oldalára nem kell).
A sütőt bekapcsolom 170 fokra.
A tojásokat szétválasztom. A fehérjékből csipet sóval elkezdem verni a habot, mikor már kifehéredik, lassan hozzáverem a kristálycukrot, vaníliáscukrot. Hozzáadom egyenként a tojássárgákat, vékony sugárban belecsorgatom az olajat, a citromaromát (Dr.Oetker). A lisztet már csak kézi habverővel forgatom bele. A masszát az előkészített tortaformába simítom és előmelegített sütőben kb. 35-40 perc alatt megsütöm (tűpróbával ellenőrzöm, átsült-e). Ha kész,késsel óvatosan körbevágom a forma peremén, leveszem róla a forma oldalát, és leemelem a papírral együtt a forma aljáról, de a papírt nem veszem le még róla, csak mikor már kihűlt. Ugyanígyelkészítem a másik tortalapot is.
Mikor kihűltek, két lapra vágom mindkettőt.

--- A lemon curd-hoz: (ezt előtte levő nap készítem el, hűtőben eláll pár napig)
4 tojás sárgája
80 ml frissen facsart citromlé
80 g kristálycukor
1 mokkáskanál Dr. Oetker citromaroma (vagy frissen reszelt reszelt citromhéj)
60 g teavaj

A vaj kivételével a többi hozzávalót egy tálban gőz fölött kézi habverővel keverve  addig melegítem, míg eléri a kb. 71-72 fokot, majd leveszem és még kicsit kevergetem, majd utána hozzákeverem a kimért puha vajat is, jól kikeverem, és lefedve hűtőben tárolom. Ebből majd 4 dkg-ot félreteszek a tortalapok vékonyan való megkenéséhez, a maradékot pedig megfelezem (egyik rész megy a mascarpones krémhez, a másik pedig a torta bevonásához szükséges tojásfehérjés-vajas krémhez.

--- A mascarpones citromos krémhez:
25 dkg mascarpone
2,5 dl tejszín (33%-os)
5 dkg porcukor
a lemon curd fele

A mascarponet kikeverem a porcukorral. A tejszínt külön habbá verem, majd a mascarponehoz forgatom. Kevesenként  adagolva hozzákeverem a lemon curdot is.
Ebből a krémből kimérek 13 dkg-ot a torta oldalára és tetejére (kívülről ezzel a krémmel csak vékony rétegben kenem majd be), a visszamaradt krémet pedig elosztom 3 részre (a tortalapok közé).
Az egyik tortalapot tálcára teszem, megkenem nagyon vékonyan a félretett (4 dkg) lemon curd 1/3-ad részével, rákenem a mascarpones krém egyik részét, erre jön a második tésztalap, ezt is megkenem nagyon vékonyan a lemon curddel rá a mascarpones krém második része, befedni a harmadik tortalappal, lekenem lemon curddel, rá a harmadik réz mascarpones krém, rárakom az utolsó tortalapot. A torta oldalát és tetejét vékonyan bekenem a félretett (13 dkg) krémmel, majd beteszem a hűtőbe (én egy éjszakát szoktam hagyni).
Másnap elkészítem a tojásfehérjés vajas krémet a torta végső bevonásához.

--- Tojásfehérjés vajas krém:
60 g tojásfehérje
106 g kristálycukor
180 g teavaj
csipet só
a lemon curd másik fele

A tojásfehérjét a cukorral egy tálban gőz fölött addig melegítem, míg  eléri a 71-72 fokot (egy digitális hőmérőt használok). Ekkor átöntöm a robotgép táljába, és elkezdem verni a legnagyobb fokozaton (kb. 6-7 percig), majd egy kicsit lejjeb véve a fokozatot kis adagokban hozzákeverem a puha teavajat, mindig jól elkeverve. Végül kevesenként belekeverem a lemon curdot is. Ezt a krémet rákenem a már megdermedt mascarpones krémmel bekent tortára (oldalára és tetejére is). Tetszés szerint díszíthető (én macaronokat és habcsókokat használtam).



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése