2018. július 25., szerda

Bagett II.




















A recept eredetije Limarától van. Kicsit változtattam csak rajta:  kevesebb élesztőt tettem bele, és én nem 3 hanem 4 bagettet csináltam az adott mennyiségből.

Hozzávalók: (ahogy nálam készült)
2 dl langyos víz
0,5 dl tej
csipetnyi cukor
1,5 dkg friss élesztő
40 dkg kenyérliszt
1 púpos teáskanál só
2 evőkanál olaj


A bedagasztott, megkelt tésztát 4 részre osztottam. Az interneten található több videó is, ami mutatja a bagett formázását (pl. itt - én ez szerint formáztam). Megformáztam, majd a bagettsütő formára raktam,  folpack fólával letakarva hagytam kelni 30 percet, közben a sütőt előmelegítettem 210 fokra, alulra pedig egy kis lábaskában vizet tettem.
Amikor megkeltek, pengével bevágtam, lespricceltem vízzel, és betettem a sütőbe. 10 perc elteltével a lábaskát a vízzel kivettem, és már anélkül sütöttem tovább, amíg szép aranyszínű nem lett(kb.25-30 perc). Ahogy kivettem a sütőből, lespricceltem újból hideg vízzel és hagytam kihűlni.
Megj.: néha teszek bele 2 csapott evőkanál ropogós pirított hagymát is (boltit).


pirított hagymás

pirított hagymás





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése