2019. március 16., szombat

Csirke tikka masala


















Hozzávalók:
kb. 75-80 dkg csirkecombfilé

A páchoz:
3 jó nagy evőkanál sűrű (görög) joghurt
1 evőkanál őrölt pirospaprika
2 evőkanál garam masala fűszerkeverék
5 nagy gerezd fokhagyma
1 teáskanál gyömbérpor
3 evőkanál citromlé
friss korianderzöld (nekem nem volt itthon, szárított petrezselyemzöldet tettem helyette)


Továbbá:
5 evőkanál (repce)olaj
1 nagyobb hagyma
5 gerezd fokhagyma
6 db datolyaparadicsom
1 mokkáskanál őrölt kardamom
1/2  mokkáskanál őrölt fahéj
1 púpos teáskanál garam masala fűszerkeverék
1/2  mokkáskanál erős pista (vagy ízlés szerint)
1 teáskanál (barna)cukor
só (kb. 2-3 mokkáskanálnyi, ízlés szerint)
kb. 1,5 - 2 dl tejszín (33%-os)
2 mokkáskanál burgonyakeményítő

A megmosott, szárazra törölt csirkecombfilét kockákra vágtam.
A páchozzávalóit összekevertem, majd belekevertem a húskockákat. Lefedtem, hagytam hűtőben pácolódni (legjobb egész éjszakán át, de nekem most csak 3 órát pácolódott).

Elkészítés:
Az olajat egy tapadásmentes edényben felmelegítettem, rátettem a felkockázott hagymát és az apróra vagdalt fokhagymát, megpároltam, majd rátettem a negyedekbe vágott datolyaparadicsomot, 2-3 percet hagytam azzal is pirulni, majd rászórtam a fűszereket, cukrot, majd a bepácolt húst (az összes  páccal együtt). Hagytam kevergetve megpirulni, majd megsóztam, lefedve hagytam párolódni, amíg a hús puha nem lett. Ekkor hozzáöntöttem a tejszínt, amiben elkevertem előtte a burgonyakeményítőt. Ha kellett, utánaízesítettem még.
Köretként párolt rizst készítettem hozzá (5 dl száraz rizsből).



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése