2019. július 14., vasárnap

Sárgabarackos frangipán

























Ismét a Sherpa Konyhája blog adta az ötlet ehhez a sütihez is, onnan jutottam Sweet and Crazy blogra a recepthez. Én annyit módosítottam rajta, hogy kicsit megnöveltem a mennyiségeket, mert az én formám kicsit nagyobb.  (Egyszer piteformában sütöttem, egyszer pedig egy 26 cm-es kapcsos tortaformában.)

Ide azzal a mennyiségekkel írom ahogy én készítettem:

Hozzávalók:
----- A linzertésztához:
15 dkg simaliszt
5 dkg porcukor
csipetnyi só
10 dkg hideg vaj
1 teáskanál hideg víz

----- A sült mandulakrémhez:
12 dkg mandulaliszt (darált mandula)
2 dkg rétesliszt
12 dkg puha vaj
12 dkg (nád)cukor
2 nagyobb tojás
csipetnyi só

+ érett sárgabarack a tetejére(vagy bármilyen más gyümölcs)
+ lekvár

A sütőt 180 fokra kapcsoltam.
A linzertészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal összegyúrtam. Egy sütőpapírral bélelt forma aljába nyomkodtam (én megszurkáltam villával a sütéselőtt) és az előmelegíett sütőben kb. 15 perc alatt világosra sütöttem. Hagytam kihűlni, majd vékony réteg lekvárt kentem rá.
Közben elkészítettem a mandulakrémet: a puha vajat a cukorral, sóval habosra kevertem. Hozzáadtam egyenként az egész  tojásokat, azzal is habosra kevertem. Végül belekevertem a liszttel elkevert mandulalisztet. A lekvárralmegkent pitetésztára kentem. Tetejére cikkekre vágott sárgabarackot raktam, majd újra betettem a 180 fokos előmelegített sütőbe és kb. 45-50 perc alatt megsütöttem. Hagytam kihűlni, azután szeleteltem.







1 megjegyzés: