2020. április 11., szombat

Mákos-citromos torta






















Itt megláttam egy mákos tortát. Annyira megtetszett, hogy a férjem szülinapjára ezt sütöttem meg, de narancsos krém helyett citromosat csináltam.

Hozzávalók:
---- Mákos piskóta:
6 tojás
12 púpos evőkanál kristálycukor
12 evőkanál olaj
6 jó púpos evőkanál finomliszt
12 dkg darált mák
1 teáskanál sütőpor

Krém:
----  Lemon curd:
1 dl frissen facsart citromlé
1  teáskanál reszelt citromhéj
10 dkg kristálycukor
2 tojás
6 dkg vaj

25 dkg mascarpone
2,5 dl tejszín (33%-os)
1 lap zselatin (vagy 1/4 csomag zselatinfix - nekem nem volt itthon, ezért tettem  1 db lapzselatint)

A sütőt bekapcsoltam 180 fokra.
Egy tepsibe sütőpapírt tettem , rátettem az állítható tortakeretet, amit 20 cm-re állítottam.
A piskótához a tojások fehérjét csipetnyi sóval habbá vertem, lassanként hozzávertem a cukrot is, majd a tojások sárgáit egyenként, az olajat, végül kézi habverővel hozzáforgattam a mákkal és sütőporral elkevert lisztet is. Belesimítottam a tortakeretbe, és megsütöttem (kb. 40 perc, tűpróbával ellenőrizz¨ik, átsült e). Azután hagytam kihűlni, majd késsel meglazítva a peremén levettem a tortakeretet róla. 4 lapra vágtam.

Amíg sült a piskóta, elkészítettem a lemon curdot: egy dupla aljú lábasba tettem a citromlevet, citromhéjat, cukrot, tojásokat, jól elkevertem,hozzáadtam a vajat is és elkezdtem kis lángon főzni, közben állandóan kevertem. Addig főztem, míg jól besűrűsödött (kicsit eltart,mivel kis lángon készül). Hagytam kihűlni, közben néha megkevertem.

A lapzselatint hideg vízbe áztattam 10 percre. A mascarponet kikevertem a kihűlt lemon curddel, a tejszínt habbá vertemmajda mascarponehoz forgattam óvatosan. A zselatinlapot kicsavartamés egy kis zománcozott fém csészében alacsony lángon felolvasztottam, hozzácsorgattam a mascarpones masszához, elkevertem.

Az egyik piskótalapot a tortakeretbe (amit előtte fóliával kibéleltem)  tettem, (picit nagyobbra állítva a keretet, hogy a szélén egy kis krém be tudjon folyni a piskóta mellé). Rásimítottam a krém 1/4-ét, erre jön a másik lap, kissé lenyomtam,újra piskótalap, majd a másik negyed krém, így folytatom tovább.
Hűtőbe tettem másnapig, hogy megdremedjen. Másnap óvatosan levettem a tortakeretet róla. Késsel elsimítottam krémet az oldalán, alul mákkal (nem darált) díszítettem, tetejét pedig habcsókokkal.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése