2018. december 19., szerda

Baci di dama (olasz aprósütemény)




















Hozzávalók:
15 dkg  törökmogyoró
13 dkg simaliszt
4 csapott evőkanál keményítő
15 dkg vaj
8-10 dkg finom kristálycukor
2 teáskanál vaníliapaszta (Dr.Oetker)
1/2  narancs  reszelt héja


A mogyorót egy serpenyőben kissé megpirítjuk,majd mikor már illatozik, levesszük és egy papírtörlőbe csomagolva ledörzsöljük a héját. Hagyjuk kihűlni.
Azután ledaráljuk, hozzáadjuk a lisztet, keményítőt, cukrot, narancshéjat, vaníliapasztát, vajat és összedolgozzuk. Egy órát hagytam állni letakarva, hideg helyen.
Azután egy teáskanálnyi masszát (= 5 g) golyócskává formázni, sütőpapíros tepsire rakni (köztük egy kis távolságot hagyni, mert picit terül majd). Tetejüket nagyon enyhén lenyomtam. Amikor a tepsi megtelt, betettem a hűtőbe még. Közben a sütőt előmelegítettem 165 fokra. A tepsit a sütőbe téve kb 15-18 perc alatt megsütöttem a kekszeket. (A sütés után közvetlenül még nagyon puhák, a tepsin hagyjuk kihűlni.)
Ha kihűltek, nutellával összeragasztottam.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése