2018. december 31., hétfő

Tekercsek toast kenyérből














Hozzávalók:
toast kenyér (amerikai, vagyis a nagyobb méretű)

+ a töltéshez (bármivel tölthetjük), nálam most:
tetszés szerinti vajkrém (én használtam tormásat, fokhagymásat, zöldfűszereset...)
füstölt lazac szeletek
sonkaszeletek
szalámi
rukkola
színes paprika

A toastkenyér szeletek héját minden oldalukon levágtam. Két kenyérszeletet azután úgy helyeztem egymásra, hogy középen kb 1-1,5 cm-en fedjék egymást. Nyújtófával ellapítottam először középen, ahol fedik egymást,  majd  "kinyújtottam". Megkentem a vajkrémmel (kicsit vastagabban), ráraktam a lazacszeleteket (vagy bármi mást amit használunk), raktam rá rukkolát (a sonkásakra, szalámisra én színes paprikacsíkocskákat tettem), majd szorosan feltekertem. Egy folpack fólába csomagoltam jó szorosan és a fólia két szélén mint egy cukorkát, becsavartam. Hűtőben hagytam  állni (előző nap is elkészíthető, másnap csak felszeleteljük). Azután a fóliát eltávolítottam, a két szélét vékonyan levágtam egy éles késsel, majd szeletekre vágtam. A szelet tetején közepén pici vajkrémet tettem és petrezselyemzöldet nyomtam bele.











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése