2019. június 16., vasárnap

Charlotte




















Hozzávalók:
--- 5 tojásos  piskóta - 2x (lehet hogy 1 db piskótatekercs is elég lenne, de én kettőt csinálok,mert ha marad belőle, az sem tragédia, úgyis elfogy kávéhoz ...):
5 fehérje
csipet só
5 evőkanál kristálycukor
5 tojás sárgája
2 mokkáskanál citromaroma (Dr.Oetker) / - ez el is hagyható, én most tettem bele
5 evőkanál rétesliszt

Krém:
25 dkg mascarpone
25 dkg túró (krémesebb állagú)
15 dkg natúr joghurt
2,5 dl tejszín
12-14 dkg porcukor
1 csomag vaníliáscukor
9 lap zselatin
2 evőkanál forró víz
2-4 teáskanál citromlé
50 dkg eper

A piskótához a tojások fehérjét csipet sóval habbá vertem, kanalanként hozzávertem a cukrot is. Egyenként hozzákevertem a tojások sárgáit, a citromaromát. Ezután óvatosan beleforgattam a lisztet. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítottam,majd 200 fokos előmelegített sütőben megsütöttem(kb. 15 - 18 perc, sütőtől is függ). Ha megsült, még melegen egy tiszta konyharuhára borítottam,a sütőpapírt lehúztam róla és a konyharuha segítségével feltekertem, így a konyharuhában hagytamkihűlni. Ugyanígyelkészítettem a másik piskótát is.
Amikor kihűltek, megkentem eperlekvárral és újra feltekertem. Hagytam állni, mert azután könnyebb szeletelni.
Egy tálat  (nálam ez kelesztőtál volt)  kibéleltam folpack fóliával úgy, hogy a szélein is jócskán túllógjon, amivel majd azután a tetejét befedjük. A tálat kirakjuk a felszeletelt piskótatekercs szeletekkel.
Az epret megmostam, hagytam papírtörlőn lecsepegni, majd negyedekre vágtam (ha nagyobbak az eprek,lehet több darabra is).
A krémhez a mascarponet, túrót, joghurtot,  a por- és vaníliacukorral kikevertem. A tejszínt habbá vertem és óvatosan a mascarpónés masszába forgattam.
A zselatinlapokat hideg vízbe áztattam pár percre. Mikor a zselatinlapok megpuhultak, kicsavartam, majd egy üvegtálkában 2 evőkanál forró vizet öntöttem rá, elkevertem, míg feloldódott. A tejszínes-mascarpónés krémbe kevertem, majd hozzákevertem a feldarabolt epret is. A krémet az előkészített, piskótatekercsekkel kirakott tálba öntöttem, majd a tetejére is piskótatekercsek kerültek. A folpack fóliát ráhajtottam, majd beraktam az egészet egy éjszakáraa hűtőbe.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése