2019. február 7., csütörtök

Krumplis tészta (Gránátos kocka, Grenadirmars)




















Hozzávalók:

-A tésztához:
25 dkg liszt
1 nagyobb tojás
2 mokkáskanál só
pár evőkanál hideg víz

60 dkg krumpli (tisztán mérve)
2 hagyma
kacsazsír
3 púpos mokkáskanál pirospaprika
só, frissen őrölt bors

A tészta hozzávalóiból tésztát gyúrtam. Fóliába csomagolva hagytam állni a konyhapulton.
Közben meghámoztam a krumplit. Sós vízben feltettem főni.
A hagymát meghámoztam, kockákra vágtam.
Egy nagyobb fazékban sós vizet tettem forralni, öntöttem bele kevés olajat is.
A tésztát kétfelé vágtam. Az egyiket gombócot visszatettem a fóliába, a másikat lisztezett táblán vékonyra nyújtottam. Félretettem egy konyharuhára kicsit száradni. Addig kinyújtottam a másik tésztagombócot. Azt is félretettem.
Az első kinyújtott tésztát jól megliszteztem, kis kockákra vágtam. Majd a másik kinyújtott tésztát ugyanúgy kockákra vágtam, szitába téve leráztam róluk a felesleges lisztet. Ha forrt a víz,beletettem a tésztát, kifőztem (mikor feljöttek a víz tetejére,onnantól kb. 3-4 perc. Leszűrtem (nem öblítettem le), tálbe tettem, meglocsoltam olajjal és összekevertem.
Egy lábasban kacsazsírt olvasztottam, rátettem a kockákra vágott hagymát, üvegesre pároltam. Megszórtam pirospaprikával, rátettem a leszűrt, kicsit krumplinyomóval összetört krumplit, pár percet pirítottam, sóztam, borsoztam, majd beleforgattam a kifőtt tésztát.
Ecetes uborkával tálaltam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése